- hirdetés -

A városalapítási évfordulóhoz kapcsolódóan adott ünnepi hangversenyt április 23-án az Orosházi Fúvószenekar. A koncert már a 44. volt a sorban.

A Fabók László vezette fúvósok a Szilveszteri hangverseny leintése óta készültek az ünnepi  koncertre. A műsor ezúttal is változatos volt: Händel, Beethoven, Mascagni, Puccini, Verdi, Bach, Farkas Antal és Ted Huggens darabjait szólaltatta meg a zenekar. Giacomo Puccini Gianni Schicchi című darabjából, Lauretta áriáját Andor Csilla énekművész énekelte.

A Fabók László vezette zenekar ismét kitűnő koncertet adott (klikk a képre) Fotók: Rosta Tibor
A Fabók László vezette zenekar ismét kitűnő koncertet adott (klikk a képre) Fotók: Rosta Tibor

A koncert elején Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész mondott néhány gondolatot.
– Boldog az a város, amelynek szilárd alapja van. Tradíciókra, hagyományokra épül, melynek jeles alkalma a városi fúvós együttes hangversenye . Tisztelgés és főhajtás az elődök előtt, hálaadás azon szilárd alapért, amiért Orosháza is boldog városnak mondhatja magát. Kérdés, hogy tudunk-e élni az alapok adta lehetőségekkel, azzal az elköteleződéssel, amit az elődök ránk hagytak – fogalmazott.

A közönség vastapssal jutalmazta az orosházi zenészek teljesítményét, akik csodálatos hangzást varázsoltak az evangélikus templom falai közé.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.