A rendkívüli időjárási viszonyok miatt nemzeti ünnepünkön a városi ünnepséget a művelődési ház színháztermében tartották. Zsúfolásig telt a terem ünneplőkkel. A megemlékezés virágait Kossuth szobránál helyezték el.
A beszédet Latorcai János, a Parlament alelnöke tartotta, a forradalmi ifjakat megidéző műsort a Táncsics gimnázium diákjai adták. A megemlékezésen jelen volt a testvérváros Szenttamás küldöttsége, és elhangzott Tusnádfürdő polgármesterének levele, amelyben megköszönte az anyaországi szolidaritást a nemzeti jelképek használatával kapcsolatban (a levél ide kattintva olvasható – .pdf).
– Emlékezünk mindazokra, akik életüket és vérüket adták a magyar szabadságért, azokra, akiket a magyar történelem oly ember feletti magasságba emelt, melyről tán álmodni sem mertek, de megvolt bennük a hit, a képesség és az isteni szikra, hogy a közös ügy szolgálatában maradandót alkossanak – idézte meg a hősöket a Latorcai János.
Kossuth és Wass Albert hasonló gondolataiból kiindulva, mely szerint a haza örök, emlékeztetett: rajtunk is múlik, milyen hazában élünk. A reformkor nemessége ezt felismerte, és minden megosztottsága ellenére képes volt egységbe foglalni és cselekvésre késztetni a nemzetet, a haza és haladás eszméjében.
Szót ejtett a mindenkori hitetlenekről, és azokról, akik nem hajlandók az áldozatvállalásra. Szólt azokhoz, akik a jelenben esetleg külföldön keresnek könnyebb boldogulást. – Lehetséges, hogy átmenetileg más országban könnyebben lehet élni, mégis, a szabadságharc hősei másra tanítanak. Arra, hogy ezen a téren ne a könnyebb utat keressük, hanem azt, ami a nemzet javát szolgálja, még akkor is, ha az sokszor mérhetetlenül nehezebb. A forradalmi eredmények megmutatták, hogy összefogással és áldozatvállalással lehet rövid idő alatt eredményt elérni, ahogy Széchenyi fogalmazott: „Az elébünk kerülő kövekből együtt, összefogva föl tudjuk építeni a magasba vezető lépcsőt, Magyarországot.”
– A haza függetlenségének és becsületének megvédése vagy éppen kivívása mindig is áldozatokat kíván – húzta alá Latorcai, aki az orosházi adatokat, a helyi vonatkozásokat is felelevenítette. A forradalom kitörésének pillanatából a két röplap jelentőségét emelte ki. Az egyiken az örök kérdéssel: Rabok legyünk, vagy szabadok, a másikon a későbbi korok számára szinte alkotmányt adva a 12 ponttal.
A Táncsics gimnázium diákjai Viola Ibolya tanárnő irányításával léptek színpadra, Záporos fény címmel történelmi mozaikjátékot adtak elő. A szabadságharc korába vezették vissza a nézőket, a helyszínek Gróf Teleki Blanka Iskolája Főrangú Kisasszonyoknak, ahol táncot, jómodort tanulnak a hölgyek, természetesen a szerelemről is pletykálkodnak, így megismerhettük az ifjak – későbbi forradalmárok – sorsának hatását a hozzátartozókra (Katonáinkat ne vigyék külföldre!).
A szöveges jelenetek között palotás és zászlós koreográfia is fért a mozaikba, felhasználva a téma motívumait, de akár a modern tánclépések és a mai zenék révén az időutazást, jelen és múlt összefűzését is megvalósítva. A nagyszámú fellépő sereg nemcsak a közönség számára hozta közelebb a történelmi kort, de megélve annak hangulatát talán maga is vitt a 19. századi ifjúság életéből néhány érzést. A diákok komoly felkészülés után szépen helytálltak az előadáson.
A rendezvény végén a megemlékezők a Kossuth-szobornál koszorúztak, melyet megörökítettünk.
httpv://youtu.be/Hho0gviiR2A
