- hirdetés -

Európa-bajnokság 4. hely, világbajnokság 12.hely, a Magyar Férfi Fodrászválogatott tagja – a mindössze 21 éves Kovács-Rohoska Ádám eddigi mérlege a fodrász szakmában.

A csorvási Kovács-Rohoska Ádámot nyolcadikos korában megkérdezte édesanyja: mi szeretne lenni, ha nagy lesz? A fiú vállrándítással elintézte a kérdést, valójában fogalma sem volt arról, mihez kezdjen. Mi lenne, ha fodrász lennél? – kérdezte anyukája. Ám Ádámot egyáltalán nem vonzotta ez a szakma, mindaddig, amíg anyukája, – aki rendszeresen járattatott egy fodrászszaklapot, megpillantott az újságban egy fodrászversenyt. Elhívta a fiát, nézzék meg közösen, és mivel Ádámnak úgysem volt éppen akkor semmi dolga, elkísérte anyukáját a versenyre.

Kovács-Rohoska Ádám

A terembe lépve Ádám érezte, nagyon más ez a világ. Az egész verseny nagy hatással volt rá, tetszett, amit látott, a sürgő-forgó, ügyeskedő fodrászokat. Figyelte a versenyzőket, köztük kitűnt egy fiú, aki végül meg is nyerte a versenyt. De Ádámnak még jobban tetszett az, hogy körülzsongták a lányok. Ádám rögtön eldöntötte, fodrász lesz. A versenyen találkozott későbbi mesterével, Cseh Istvánnal a többszörös magyar és nemzetközi bajnok mesterfodrásszal, aki a versenyen, mint zsűritag vett részt.

Ádám döntött, és jelentkezett az orosházi, akkor éppen Harruckern iskolába, fodrász szakra. Tehetsége korán megmutatkozott, kitartóan gyakorolt, napokon keresztül, több óráig. Cseh István fodrászatába is bejárt önszorgalomból gyakorolni. Örökké hálás lesz mesterének, aki elindította és segítette ezen a pályán. Két éve végzett az iskolában, azóta is nála dolgozik.

– Nem csalódtál az iskolában, hogy itt mindent az alapoktól kell kezdened és nem rögtön jönnek a versenyek és zsongnak körül a lányok?

– Egyáltalán nem! Én mindig azt az elvet vallom, hogy az a fa nő magasra, aminek erősek az alapjai. Sok mindent kipróbáltam már, fociztam, kosaraztam, de semmiben sem éreztem magam olyan jónak, mint ebben. Ezt az érzést csak megerősítette, amikor elkezdtem versenyekre járni, először csak helyezéseket értem el, volt amikor közelebb a dobogóhoz volt, amikor távolabb voltam, de nem adtam fel és még többet gyakoroltam onnantól sorra első helyekkel tértem haza. Nem nevezném magam tehetségesnek, inkább elhivatott vagyok. Ami célt kitűzök magam elé, azt megvalósítom.

– Milyen versenyeken vettél eddig részt?

– Tanuló koromban szinte az összes Magyarországon rendezett versenyen indultam. Később, amikor már végeztem az iskolában, külföldi versenyeken is neveztem. Az első nemzetközi megmérettetésem Bécsben volt, 20 évesen az Európa-bajnokságon, ahol összetettben 4. lettem. A hab a tortán, a tavalyi milánói világbajnokság volt, ott 12. helyezést értem el. 2012 óta pedig a Magyar Férfi Fodrászválogatott tagja.

Első helyezés az I. Tisza Kálmán Kupán (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Mennyit készülsz egy-egy versenyre és egyáltalán mennyire költséges?

– Nagyon költséges egy-egy verseny, komoly százezreket kell fizetni a nevezési díjra, nem beszélve a felkészülés anyagköltségéről. Egy 3 ezer forintos hajfény például mindössze csak 2-3 napra elegendő. Szponzorok híján saját keresetem kilencven százalékát fordítom a versenyekre, valamint szüleim támogatnak. Egy komolyabb versenyre minimum 3-4 hónapot készülök. A hajrában, az utolsó hónapban naponta 6-7 órát. De nem bánom, áldozatok nélkül nem megy, a világbajnokságra az egész nyaram ráment, összesen voltam vagy háromszor bulizni. Szoktak lenni nehéz időszakaim, van amikor besokallok. De úgy érzem, amit egy-egy versenyre áldozok anyagilag és felkészülésileg, nem szabad, veszni hagynom. Viszont kárpótol mindenért a szakmai elismerés, egy-egy verseny nagyot lendít további pályafutásomon.

– Jövőbeni terveid?

– Jelenleg esti tagozaton érettségi előkészítőre járok, mestervizsgát, majd később szakoktatói vizsgát szeretnék tenni, tovább versenyezni, képezni szakmai tudásomat. Eljutni Londonba, a Sassoon Akadémiára, az egyik legelittebb hajvágó akadémiára, ahol még többet fejlődhetek, mert van még hová! Persze ez is, mint a versenyek súlyos százezrekbe kerülnek. Reális célokat tűztem ki magam elé, megteszek minden tőlem telhetőt.

Ádám a 2013-as trendiről is beszélt:

– A divatot általában mindig az aktuális sztárok diktálják. Sok frizura régen is divat volt, most újra hódít. A férfiaknál az oldalt lerövidített, a fejtetőn hosszabbra hagyva, lazán hátracsapott frufru a divat. A nőknél elég nehéz meghatározni. Hódít az „ombre’ nevezetű festés laza loknikkal persze, ha hosszabb hajról beszélünk. A rövidebb frizuráknál a laza, tépettebb, esetleg kapcsolat nélküli vagy egyenes határozott vonalak a divatosabbak. Egyébként, mindenkinek az a divatos frizura, ami tükrözi az egyéniségét, és jól érzi magát viselésével.

Ádám legközelebb március 3-án Miskolcon, a Kézműves Kupán (nemzetközi bajnokság) mutatja meg tudását, majd a Magyar Bajnokságon Budapesten. Tervei között szerepel, hogy 2013-ban benevez a milánói  Európa-bajnokságra, és indul a 2014-es frankfurti világbajnokságon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.