Jelentős európai uniós pályázati összegből ingyenes szakköri foglalkozások indulnak a művelődési központban a következő tanévben. Mintegy 30 millió forintból száz gyermek és fiatal ismerkedhet a művészetek különböző ágával.
– A projekt keretében a helyi értékek megismertetésén keresztül valósul meg a gyermek és ifjúsági korosztály készség és kompetenciafejlesztése. Ezáltal olyan közösségeket hozunk létre, melyek szorosan kapcsolódnak a városhoz, a helyi kultúrához – összegez Pusztai Lajos igazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a pályázat 100%-ban fedezi a költségeket, és az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.
– A tűzzománc, textilfestő, ének, néptánc és színjátszás foglalkozásokat heti rendszerességgel szakképzett vezetők tartják, a projekt keretében a résztvevők tanulmányi kirándulásokat tesznek majd, jövő nyáron pedig hat napos bentlakásos táborban vesznek részt a Tisza-tónál – ad részleteket a képzés mikéntjéről Móroczné Pataki Gabriella pályázatért felelős művelődésszervező, akinél az érdeklődők a részletekről is tájékozódhatnak (30/636-6812).
A „Kultur-lurkók” – A kreatív ipar megvalósulása az orosházi közművelődésben című projekt a TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0152 pályázat keretében valósul meg.
A megvalósítás során a következő támakörökben működtetnek szakköröket:
Tűzzománc szakkör (20 fő, életkor: 8-18 év)
A szakkör célja: A gyerekek a foglalkozások során elsajátítják azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, melyek a tűzzománc készítéséhez szükségesek. Képessé válnak ezzel a különleges technikával műalkotások létrehozására. Fejlődik a finommotorikus mozgásuk, koncentrációképességük, kreativitásuk. Megismerik a helyi iparhoz szorosan kötődő üveg felhasználásának egy módját és az abban rejlő esztétikumokat. A gyakorlati foglalkozások során többek között medálokat, mozaikokat, dísztárgyakat stb. készíthetnek a gyerekek. A tanév során elkészült alkotásokat kiállítások keretében mutatják be a résztvevők.
A foglalkozásokat Deli Zoltánné pedagógus vezeti, időpontok később).
Textilfestő szakkör (14 fő, életkor: 14-18 év)
A szakkör célja: A résztvevők megismerkednek a textil történetével, az egyes korokban betöltött kulturális szerepével, a helyi kötődésével. Elsajátítják a különböző textiltervezési és textilfestési eljárásokat (selyemfestés, batikfestés, szitanyomás), valamint lehetőségük nyílik betekintést nyerni a divattervezés világába is (szabászati alapismeretek, tervezés, kivitelezés). A foglalkozásokon való részvétel eredményeként fejlődik a gyermekek kézügyessége, rajzkészsége, vizuális fantáziája, koncentrációja. A tanév során elkészült alkotásokat kiállítások keretében mutatják be a résztvevők.
A foglalkozásokat Szelényi Katalin textiltervező iparművész, pedagógus és Molnár Angelika nőiruha készítő vezeti.
A foglalkozások időpontjai:
1. csop. Kedd 15-18 óra
2. csop. Szerda 15-18 óra
Ének szakkör (Starlet Énekcsoport) (21 fő, életkor: 7-18 év)
A szakkör célja: A foglalkozások alkalmával a gyermekek megismerik önmagukat, adottságaikat, fejlődési lehetőségeiket. Elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek a hangok keletkezéséről, a hangképzésről. Fejlődik hangterjedelmük, hangképzésük magabiztossá válik, erősödik önbizalmuk, fejlődik előadókészségük. Rutint szereznek a színpadi mozgásban. Részeseivé válnak a nagy hagyományokra visszatekintő énekoktatásnak, hozzájárulnak új előadóművészeti közösségek létrehozásához. A résztvevők bemutatóik alkalmával mutatják meg fejlődésüket.
A foglalkozásokat Béres Enikő pedagógus, énekes előadóművész vezeti.
A foglalkozások időpontjai:
1. csop. Hétfő 16-17.30 óra
2. csop. Szerda 16-17.30 óra
3. csop. Péntek 16-17.30 óra
Néptánc szakkör (Csengettyű Néptáncegyüttes és Kisharang Néptáncegyüttes) (24 fő, életkor: 7-14 év)
A foglalkozások célja: A gyermekek megismerik népi hagyományaink alapjait. A játékos-táncos elemeket tartalmazó foglalkozások segítségével fejlődik a résztvevők ritmuskészsége, zenei készsége, mozgáskészsége, önállósága. Képessé válnak egy csoport tagjaként a színpadi megjelenésre, az elsajátított tánctípusok bemutatására, közvetítésére. Lehetőségük nyílik a városi néptáncegyüttes tagjává válni, mely hozzájárul a város kulturális sokszínűségének fenntartásához, a tánchagyományaink továbbéléséhez.
A foglalkozásokat Panyi Katalin és Móricz Bence néptáncpedagógusok vezetik.
A foglalkozások időpontjai:
1.csop. Hétfő és szerda 15.30-16.30 óra
2.csop. Hétfő és szerda 16.30 -17.30 óra
3.csop. Kedd és csütörtök 15.30-16.30 óra
4.csop. Kedd és csütörtök 16.30-17.30 óra
Színjátszó szakkör (Piruett csoport) (21 fő, életkor: 9-18 év)
A szakkör célja: A résztvevők betekintést nyernek a színház történetébe, megismerkednek a helyi vonatkozásokkal. A foglalkozások alkalmával a kompetenciafejlesztés kiterjed a koncentráltságra, az improvizációs képességre, a kreativitás fejlesztésére, az önbizalom növelésére. Megtapasztalják a színjátékot, mint művészi kommunikációs formát, az önkifejezés egyik eszközét, a közös együttműködés örömét. Ennek eredményeként jön létre egy olyan bemutató, mely lehetőséget teremt tehetségük megmutatására.
A foglalkozásokat vezeti: Baranyainé Imre Julianna drámapedagógus
A foglalkozások időpontjai:
1.csop. Hétfő 14.30-16 óra
2.csop. Szerda 14.30-16 óra
3.csop. Szombat 10.00-11.30
(x)