- hirdetés -

Harmadik alkalommal tartottak Gellértegyházán hagyományőrző tábort „Képes vagy rá!” címmel és üzenettel.

A Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Muszka Kálmán szerint a programra visszatérők aránya mintegy 85 százalék, és idén is a korábbi 45 körüli a résztvevők létszáma. A hozzájuk csatlakozó íjászokkal a 60 körüli napi lélekszámot is kiadták ezen a héten.

A tábor címének magyarázata egyszerű: azt kívánja bizonyítani a gyerekeknek, hogy a kezükkel, elméjükkel értékes dolgokra képesek. Apróbb használati tárgyakat készíthetnek agyagból, szőhetnek, fonhatnak, íjászkodhatnak, és a rovásírás alapjaival is megismerkedhetnek. Idén először bővült a program az utóbbi elemmel, valamint azzal, hogy Kakasszékre szerveznek gyalogtúrát.

A fiúk éppen csúzlit készítenek (Fotó: Rajki Judit)

A tábor zárása idén is nyilvános, pénteken kora estére érdemes Újosztásra kimenni: tábortűzre és néptáncra, a székelyföldi Zsögödről érkező együttessel.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.