- hirdetés -

Csíkzsögödiek táncolnak Gellértegyházán, ahol minden pénteken programokkal várnak. 

Ezer élménnyel vár Gellértegyháza mindenkit péntek délutánonként. Kicsi és nagyok kapcsolódhatnak ki tartalmasan a történelmi múltú területen. Az Újosztás mellett húzódó gondozott területen augusztus 24-ig minden pénteken 17 órától ingyenes népi hagyományőrző estéket szerveznek. Ha szívesen íjászkodnál és lovagolnál, ha kipróbálnád a karikásostort, ha szeretnél bepillantást nyerni eleink életébe, akkor Gellértegyházán a helyed. A népzene és a néptánc is hozzátartozik hagyományainkhoz, ebben is részed lehet akár már most pénteken.

Július 20-án 19 órától pedig különleges, és szintén ingyenes programmal várnak minden érdeklődőt. Erdélyből, Csíkzsögödből érkezik a Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes, Csíkszereda egyik, 2005-ben alakult néptáncegyüttese. Nem mindennapi élmény lesz, ahogyan a székelyföldi ifjak előadják Ez nem mese című műsorukat.

A székelyföldi történet bemutató előadás a régi idők vidéki hangulatát idézi, múltbéli életképeket elevenít fel ízes humorral, rengeteg tánccal ötvözve, ahol a boldogság és a szomorúság is jelen van. A történet vége átível a mai világ érdekes jelenébe, ahol már nem az emberi erkölcs, a tiszta gondolat a fontos, hanem a nagyravágyás, a pénz az érték. Ha tehát a forró nyári napokon a szabadba és tartalmas kikapcsolódásra vágysz, keresd fel Gellértegyházát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.