A Kabaré című évadzáró darab próbáján jártunk a Jókai Színházban.
John Kander-Fred Ebb Kabaré című musicaljét május 18-ától láthatja a közönség Békéscsabán, az Evangélikus udvarban felállított színházi sátorban Ullmann Mónika, Lapis Erika, Farkas Gábor és Gulyás Attila főszereplésével, Szűcs Gábor rendezésében. Idén ezzel a porondszínházi látványos, zenés előadással zárja az évadot a Jókai Színház. Élőzene, a Jókai Színház fiatal táncosai, valamint a már megszokott alternatív artisták teszik teljessé az idei porondszínházi produkciót – mondta Fekete Péter igazgató.
A Kabaré az 1929-1930-as évekbe kalauzol. A főszereplő Clifford Bradshaw fiatal, naív és amerikai, és azért utazik Berlinbe, hogy megírja élete nagy regényét. Ahogyan Csikós Attila a Jókai Színház honlapján úgy fogalmaz, Berlin harisnyatartóban fogadja az idegeneket, táncol, pompázik, olcsó gyöngyökkel csábít és a kilátástalanságot elnyomja az alkoholos bódulat. Ebben a közegben aztán senki nem veszi észre, hogy kabaré közben hogyan gyülekeznek a háború fellegei. Május 16-án este a Porondszínházban sajtónyilvános próbát tartott, Sally Bowles szerepében Ullmann Mónikával.