- hirdetés -

Még a tetoválást is bevállalta az adóellenőr, hogy ellenőrizze a nyugtaadást.

Nem javul a nyugtaadási morál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint. A NAV dél-alföldi revizorai a szolgáltató szektor eddig kevésbé ellenőrzött területeit ellenőrzik, próbavásárlással tesztelik az adózók nyugtaadási kötelezettségének teljesítését – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága.

Márciusban egy szentesi díszmadárbörzén a különféle papagájok, a tartásukhoz szükséges eszközök, és az eledelek közül válogattak az ellenőrök, és vásároltak az árusoktól. Majd igazolták magukat és hat árust ellenőrzés alá vontak, három esetben állapították meg a nyugtaadási kötelezettség elmulasztását, két esetben indítottak hatósági eljárást adószám nélkül adóköteles tevékenységet végző adózók ellen.

Szintén az elmúlt hetekben a hivatal egyik munkatársa tetoválást készíttetett egy Békés megyei tetováló szalonban. Az előre megbeszélt időpontban a „felvarrásra” váró mintával a NAV kollégája két revizor kíséretében megjelent a tetováló szalonban, ahol a mester a megszokott módon megfelelő méretűre nagyította a kívánt képet és előkészítette a bőrfelületet a tetoválásra. A két adóellenőr ekkor elhagyta az üzletet, csak a beavatkozás végére tértek vissza. Hivatkozással a „barát” közelgő névnapjára az egyik adóellenőr fizette ki a szolgáltatás ellenértékét. A vállalkozó átvette és a fiókjába tette a pénzt, de a bevételéről sem nyugtát, sem számlát nem állított ki, mely akár 1 millió forintjába is kerülhet a hatályos jogszabályok alapján.

Egy szegedi hotelben egy tőzsdetanfolyamot szervező cég is így járt. A programra érkezőket regisztráló titkárnő már az első pillanatban jelezte az ellenőröknek, hogy van lehetőség az egész napos előadáson „nettós áron” részt venni, ha nem kérnek számlát. Az ellenőrök jelezték, hogy nincsen szükségük a számlára, kifizették a tanfolyam 30 ezer forintos ellenértékét, majd miután az átadott összegről nem kaptak nyugtát, igazolták magukat és megkezdték az ellenőrzést. Kiderült, hogy a társaság a helyszínen nem csak számlatömbbel, hanem nyugtatömbbel és bélyegzővel sem rendelkezett – tájékoztatott Jegyinák Attila regionális szóvivő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.