- hirdetés -

Szombat este mintegy kétszázan gyűltek össze gyopároson, hogy az Orosházi Lovas Egyesület hagyományos évzáró rendezvényén részt vegyenek.

Az est hivatalos részében először – Dr. Németh András elnök betegsége miatt – Németh Antal elnökségi tag ismertette az elnökség 2011-es beszámolóját, majd átadták az elismeréseket a szakágak ez évi legjobbjainak.

A szavazatok alapján az év galopp lovasa Koczka Ákos, ügető hajtója Gulyás József, fogathajtója Németh Béla, pónifogat hajtója Varga Sándor lett, díjugratás és díjlovaglás kategóriában pedig Csontos Dominika vehette át a kupát.

Az egyesület egy-egy ajándékkal köszönte meg azok munkáját, akik a versenyek szervezésében és egyéb társadalmi munkákban különösen jeleskedtek. A Fogathajtó Vándorserleget idén a „nagylovas” Varga Sándor vihette haza. Gazdára talált még két különdíj, a legeredményesebb fogathajtó és ifjú fogathajtó kategóriában. Ezeket Németh Béla és Kotolák Tamás vehette át.

Az elismerések átadása után következhetett a kitűnő vacsora, majd az Orosházi Hangulat Zenekar muzsikájára ki-ki mulathatott kedvére. A hagyományosan nagyszerű hangulatú lovas bál a hajnali órákban ért véget

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.