A felújítás és az átszervezés elkészült, újra lámpa irányítja a forgalmat a város legnagyobb kereszteződésében.
November elején jöttünk ki a hírrel, hogy karbantartás miatt két hétre leállnak a rendőrlámpák a Huba utca – Rákóczi utca kereszteződésében. Három nappal később pedig arról írtunk részletesen, hogyan változik meg a forgalmi rend a kereszteződésben.
A bejelentés után 2 héttel elkészült az átépítés és a felújítás, így péntek kora délután újra bekapcsolták a rendőrlámpákat, a helyszínen a közlekedési szakemberek az utolsó simításokat végezték az elektronikus rendszerben.
A kivitelezést a Közúti Forgalomtechnikai Berendezéseket Gyártó és Üzemeltető Kft. végezte. A cég vezetője, Turay Ferenc elmondta, hogy műszakilag teljesen elkészült a kereszteződés. Egy munka van még hátra, az újonnan épített gyalogos sziget aszfaltozása, amit előreláthatólag jövő héten kedden készítenek el. Megtudtuk, hogy a lámpák át lettek programozva, így senki ne megszokásból vezessen.
Átalakult a forgalmi rend
Újra leírjuk, hogyan változott a forgalmi rend a kereszteződésben.
A Rákóczi utcáról a Móricz Zsigmond utca irányába balra nagyívben megszűnt a kanyarodási lehetőség. Az eddigi balra kanyarodó sávban lehet egyenesen haladni Szeged illetve Szentes irányába, így megnő a kereszteződés forgalom átengedő képessége. Jobbra kis ívben a Huba utcára a jelenlegi sávból lehet fordulni, ahogy eddig is.
Változott a Szeged-Szentes irányából érkező forgalmi helyzet is. Azért, hogy meggyorsítsák a Móricz Zsigmond utca irányába jobbra kis ívbe haladó forgalmat, a szélső sávból ezután kizárólag csak jobbra lehet fordulni. Az eddigi balra, a Huba utcára irányuló sáv lett egyben az egyenesen haladó forgalmi sáv is a Rákóczi utca, azaz a belváros felé.
Miután a kereszteződésben megszűnt a Rákócziról a Móriczra tartó forgalmi sáv, így a Thököly és a Bercsényi utcán át a Kölcsey utcán keresztül lehet eljutni a Móricz Zsigmond utcára. A városházi szakemberek a Thököly utca – Kölcsey utca útvonalat javasolják.
Nagyon figyeljetek egymásra az új helyzetben!