- hirdetés -

Az M1 és az M2 műsorán az Átok című sorozatban ismét láthatod az orosházi Németh Alexandrát.

November 7-től minden hétfőn az M1-en 22.35-kor, ismétlésben az M2-n vasárnap 21 órakor Mátyássy Áron rendező tévéfilmsorozatának újabb kilenc részében követheted Luca és családja sorsát.

Alexandra újra feltűnik a képernyőn
(Archív fotó: Kecskeméti Krisztina)

Már tavaly megírtuk az akkor még vörösmartys diáklány első filmes lépéseinek történetét. Szandi azóta Szentesen tanul virágkötészetet, és családja támogatja abban, hogy az újabb és újabb részek forgatásakor helyt tudjon állni.

Mátyássy Áron rendező így vall az új részekről: – A sorozat az első négy rész szerves folytatása lesz, de a most bemutatandó kilenc rész önmagában is érthető. Ez utóbbi szintén két nap történetét mutatja be. A történetet Zakál Edit, Szászi Zsuzsanna és Gál Péter írta. Profi forgatókönyvírók, régóta foglalkoznak sorozatokkal – mondta a rendező, aki szerint a szakértelem érződik a „pörgős, fordulatos” könyvön.

Úgy fogalmazott, a sorozatban fantasztikus színészek játszanak el hétköznapi helyzeteket, amelyek mindenki számára ismerősek, átélhetők lehetnek. – A színészi játék azt a luxust adja meg a nézőknek, hogy nem kell a saját bőrükön megtapasztalni ezeket az élményeket” – vélekedett a rendező.

A filmről és forgatásról bővebben ide kattintva olvashattok.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.