- hirdetés -

Csütörtökön tartották a Virágos Orosháza verseny eredményhirdetését. Öt kategóriában díjazták a legvirágosabbakat.

Évek óta hagyomány a városban, hogy díjazzák azokat, akik sokat tesznek környezetükért. Hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk virágossá, rendezetté váljon. A Virágos Orosháza verseny idei kiírására – hasonlóan a tavalyihoz – mintegy 30-an jelentkeztek. Öt kategóriában nevezhettek a kertészetet kedvelők: terasz, erkély, intézménykert, kert, közterület.

Az ünnepélyes eredményhirdetést szeptember 15-én tartották a polgármesteri hivatal nagytermében. A megjelenteket dr. Dancsó József polgármester és Hajdú Zoltán környezetvédelmi ügyintéző köszöntötte. A városvezető beszédében elismeréssel adózott a résztvevőknek, akik időt és energiát nem sajnálva tesznek azért, hogy környezetük szebbé váljon, ezáltal városunk is rendezettebb, virágosabb legyen. A helyezettek vásárlási utalványt (25 ezer, 15 ezer és 10 ezer forint értékben) kaptak, a különdíjban részesülők virágot és szakkönyvet vehettek át.

Kunos Józsefné kertje lett a legszebb

– Évekkel ezelőtt is neveztem a versenyre, azután kihagytam pár évet, most újra megpróbáltam. Eddig kaptam már különdíjat, elértem harmadik és második helyezést és most nagyon örülök, hogy első lettem közterület kategóriában – osztotta meg Dobrossi Ferencné. – Nagyon szeretek kertészkedni és jólesik az elismerés, amikor az emberek elmennek az utcán és dicsérik a munkámat. Ez a helyezés is egyfajta elismerés. Sokkal szebb az, amikor az lakókörnyezetünk rendben van és azt vettem észre, hogy a jó dolog ragadós, hisz az utcánkban is sok szép kerttel lehet találkozni.

Eredmények:

Terasz kategória:
1. Tóth Gábor Szabolcs
2.  Ökrösné Dér Ildikó
3. Platán Idősek Otthona

Erkély kategória:
1. Dr. Marsalné Gelegonya Nelly
2. Papp Istvánné
3. Evanics-Deák Anikó
különdíj: Kórház utca 14. társasház

Intézménykert kategória:
1. Arany Évek Gondozóház
2. Platán Idősek Otthona
3. Előd óvoda
különdíj: Uzsoki óvoda

Kert kategória:
1. Kunos Józsefné
2. Sándor István
3. Surányi András
különdíj: Lovas Gézáné

Közterület kategória:
1. Dobrossi Ferencné
2. Surányi Tamás
3. Asztalosné Szilágyi Julianna
különdíj: Fehér Jánosné

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.