- hirdetés -

Bogárzón lóversenyek és mezőgazdasági gépek bemutatója vár augusztus 21-én.

Nem mindennapos programmal készül az Orosházi Lovas Egyesület és az Orosházi Gazdakör az új kenyér ünnepére. Hagyományosan a Bogárzói Lóversenypályán gyűlnek össze a gazdák és a lovassportok szerelmesei, ezúttal augusztus 21-én vasárnap.

Reggel 8-kor a városban indul a program. A Táncsics utcán összegyűlt lovas fogatok és mezőgazdasági gépek innen vonulnak ki a lóverseny pályára. 10 órakor az ünnepélyes megnyitó után az új kenyér megáldása következik, majd indul a lovas versenysorozat.

A fogathajtók lépnek először pályára és akadályhajtásban adnak számot tudásukról. A tavalyi évben nagy sikert aratott a nézők körében a polgármesterek fogathajtó versenye, amely természetesen idén sem maradhat ki a programból. Az ebédszünet után a galopp és ügető futamoké lesz a főszerep, a félóránként rajtoló hét futamból kettőt az Orosházi Lovas Egyesület írt ki, további öt pedig a Kincsem Park hivatalos futama. A futamokat a Kincsem parkból, illetve a televízióból jól ismert Krebsz András szakértő kommentálásával izgulhatja végig a közönség.

Az egyes versenyszámok közti szünetekben sem fog unatkozni a nagyérdemű. Lesz ötösfogat hajtó bemutató, melyet hazánk első négyesfogat hajtó világbajnoka, Fülöp Sándor hajt, lesz szabadon idomítási, western idomítási és díjlovagló bemutató, de számot adnak tudásukról a fiatal orosházi lovastornászok is.

Természetesen nem csak lovasversenyek várják a Bogárzóra látogatókat. A műszaki érdeklődésűek számára érdekes lehet a működő veterán gépek kiállítása, a gyerekeknek állatsimogató, játszóház és kézműves bemutatók állnak rendelkezésére. Ott lesz a hagyományos kirakodó vásár és étel, ital minden mennyiségben.

Jól jár tehát, aki a vasárnapi kikapcsolódásnak  a XLIII. Nemzetközi Lóversenyt választja, melyre a belépés idén is ingyenes lesz.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.