A magyar állam több mint ezeresztendős története nem szűkölködik véráldozatokban. A Magyar Hősök Emlékünnepét tartották május 28-án a Történelmi Emlékparkban, az 1918-as kőnél.
A koszorúzással egybekötött emlékezésen Fehér Borbála, a Székács evangélikus iskola igazgatója mondott beszédet, a zenés irodalmi műsort is az intézmény diákjai adták (Oláh Rita összeállítása, közreműködött Domjánné Szólik Anikó). Az emlékezés perceit koszorúzás zárta. Fehér Borbála ünnepi gondolatait rövidített formában bocsájtotta szerkesztőségünk rendelkezésére.
„Ahol bűnösök háborúznak, ott mindig a gonoszabbik győz, és a kevésbé gonosznak megadja az Isten a módot, hogy a legyőzetés megaláztatásában és szenvedéseiben közelebb kerüljön az igazsághoz, és megtalálja az egyenes és tiszta utat, amelyik a békességhez vezet.” (Wass Albert)
A magyar állam több mint ezeresztendős története nem szűkölködik véráldozatokban. A XX. század borzalmai csak tovább növelték a számukat. A két világháború, a kommunista diktatúrák, melyekben a kormányok vívtak háborút a lakosság ellen, az 1956-os forradalom.
Keservesen tanultuk meg, hogy minden háború csak halált hoz, sok-sok ember halálát, akiknek dolgozniuk kellett volna és nem meghalni. És szegénységet hoz, csapást, nyomorúságot. És árvákat, özvegyeket és rokkantakat. Minden háború. Akár megnyerik, akár elvesztik: a háborúban csak veszíteni lehet. Sok-sok életet. Ám közelebb kerültünk az igazsághoz, bár keressük még az egyenes és tiszta utat, mely a békességhez vezet. Adja Isten, hogy rátaláljunk. A háborúkban elesett katonák, a hősi halált halt apák és fiúk mutatják nekünk az utat.
Május utolsó vasárnapján rájuk emlékezünk, értük mondunk imát a hősök napján.
1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy indítványozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. Kezdeményezése 1917-ben emelkedett törvényerőre, ekkor kötelezővé tették a hősi emlékművek állítását. 1924-ben egy újabb törvény a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való emlékezést, május utolsó vasárnapját a hősök emlékünnepévé nyilvánítva. Az 1925-től rendszeressé váló megemlékezéseken istentiszteletet celebráltak, imát mondtak, végezetül koszorú elhelyezésével tisztelegtek a hősök emléke előtt. A II. világháború után politikai és szimbolikus tartalma miatt tilalommal sújtották, eszmei üzenetét diszkreditálták. Az ünnep, a hősökre való emlékezés csak a rendszerváltozást követően nyerhette vissza eredeti jelentését. A Magyar Köztársaság Országgyűlése, adózva az elmúlt ezredév mindazon magyar hősei emléke előtt, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért, illetve a nemzet fennmaradásáért vérüket ontották vagy életüket áldozták, a nemzet erkölcsi adósságát törlesztette 2001-ben, amikor a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről szóló törvényt elfogadta.
Orosháza népét sem kerülték el a háborúk. Az első világháborúban áldozatul estek ifjúságuk virágját bontó fiatalok, és családapák is. Méltatlan sorsra vetették és pusztították őket értelmetlenül, mind az 1162-t. Nevüket márványtábla őrzi az evangélikus templomban. Őket idézi, az ő emléküket őrzi a szobor az Árpád-kertben, mely Pásztor János alkotása. 1927 óta emlékezteti a település lakóit az elesettekre.
A második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora. Még ma sem tudjuk a pontos adatot. Azt, hogy hányan vesztették életüket a háborúban, hány apa és fiú fekszik jeltelen sírban. Még több száz hiányzik a listánkról. Az Alvégi temető falán olvashatók a nevek. Mindig friss virág őrzi álmukat.
A hősök napja ma a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azt sugallja a mai kor emberének, becsülje meg, hogy közvetlen háborútól mentes korban és helyen élhet. Különösen fontos ez a gyerekek, a fiatalok esetében, akiket az erőszak, az agresszió nap mint nap megkörnyékez a televízión, a számítógépes, játékokon keresztül. A Hősök Napja pedig arra ébresztheti rá őket, hogy a valódi háborúk valódi halottakat kívánnak. Azok a katonák, akik elestek a háborúk, szabadságharcok, világháborúk hadszínterein, azok a civilek, akiket meggyilkoltak a harcok közepette,azok igazán meghaltak, nem úgy, mint a filmek szereplői, nem úgy, mint a játékok hősei, hanem visszavonhatatlanul és végérvényesen. A kegyelet és az emlékezés, a tisztelet mellett erre is tanít ez a nap.
A katonaként szolgálók és az elhurcoltak közül nem tért vissza mindenki. A háborúkban elesetteket és az elhurcoltakat jeltelen sírok rejtik távol a hazától, távol szeretett szülőfalujuktól, családjuktól. Nem vihetünk virágot sírjaikra, nem gyújthatunk rajta gyertyát. Nevüket őrzik a márványtáblák és a még élő családtagok emlékezete.
Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel emléküknek. Bárhol is vannak, eltemetve kérjük, a jó Istent adjon nekik örök nyugodalmat, nyugodjanak békességben!
