Celldömölk helyett Orosházán kezdődött el 1961. május elsején az ország üvegipari fellegvárának építése. Ez a nap lett az orosházi „üveges korszak” kezdete.
Az olajbányászok 1958. október 12-én Götz Tibor olajmérnök vezetésével felszínre hozták a tatársánci „harangos kút” kincsét, a földgázt. Felröppent a hír, hogy talán üveggyár épülhet. Az új gyár telepítési helyét az akkori kormány 1956 szeptemberében és 1960 március 30-án is Celldömölkre határozta meg.
Szerencsére a szakmabeliek és a politikusok egy része – így Szokup Lajos akkori építésügyi miniszterhelyettes – az orosháziak mellé állt, végül Celldömölk helyett itt kezdődött el 1961. május elsején az ország üvegipari fellegvárának építése Kerekes István főmérnök irányításával. Ez a nap lett az orosházi „üveges korszak” kezdete. Az első gyárat felépítő igazgató, Szücs Albert sokat mesélt a hőskorszakról.
Joggal nevezhetjük ezt Orosháza második újjászületésének, hiszen így lett a „legnagyobb magyar falu”-ból Békés megye ipari központja. A két nagy gyáróriás és a feldolgozócég ez évben mintegy harmincötmilliárd forint árbevétellel számol, hétszázötven embernek biztosít munkát. Jelenleg csak itt van Magyarországon üveggyártás. Évente több mint háromszázezer tonna üveget olvasztanak és dolgoznak fel versenyképes piaci termékké.
Orosháza jórészt az üveg által lett igazi várossá. Harminc éven át több mint háromezren dolgoztak itt az üvegiparban. A helybeliek és akik tanítani jöttek a szakmát, az üveggyártás révén boldogultak családjaikkal, szereztek létbiztonságot idős korukra. Orosháza éppen a legkritikusabb időben, a hatvanas években jutott közel kétmilliárd forint nemzeti vagyonhoz, amikor egy kétszobás OTP-s lakás 130–140 ezer forintba került. Tucatnyi létesítmény van, ami részben vagy teljesen az üvegipar jóvoltából épülhetett fel. Az üvegipar nélkül legalább három-négyezerrel kevesebben laknának ma itt. Az üveg gazdaggá tette Orosházát, és igazi imázsa is lett, hiszen 35 országba viszik el a hírét.
Megkérdezhetnénk, hogy közel húsz év alatt a városi kitüntetésekből miért csupán egy jutott (ez is csak 2008-ban) az idén kilencvenéves Szokup Lajosnak, és miért nincs egyetlen olajbányász sem, aki ilyesmivel büszkélkedhetne.
Tisztelet a kezdetért és elismerés a mai üvegeseknek! Mi, akik részesei és közreműködői voltunk a fél évszázaddal ezelőtti történéseknek – azok is, akik nem élhették meg ezt a napot – joggal vagyunk büszkék arra, hogy gyarapíthattuk Orosházát.
Dr. Násztor Sándor
az emlékünnepség egyik főszervezője
