- hirdetés -

A tervek szerint új közoktatási és tehetség központ jön létre Orosházán. Cél a jobb teljesítmény és a diáklétszám megtartása.

Sajtótájékoztatót tartott csütörtök reggel Dr. Dancsó József polgármester, és Blahó János, a Táncsics Mihály gimnázium igazgatója, ahol újabb szerkezeti változást jelentettek be a város oktatási rendszerében.

Megtudtuk, hogy az önkormányzat és az érintett intézmények közötti konzultáció alapján a tervek szerint egy új közoktatási és tehetség központ jön létre. A Vörösmarty, a Czina, a rákóczitelepi és a kardoskúti általános iskola olvadna egybe a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolával.
– A versenyképességünk múlik azon, milyen eredményeket tudnak produkálni az itt tanuló gyerekek, ez pedig nagyban meghatározza a város jövőjét. A Táncsics gimnázium hamarosan a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyakorló gimnáziumává válhat, erről most folynak a tárgyalások. Emellett a helyi oktatási rendszert tehetségközponttá szeretnénk fejleszteni, ahol a jó színvonalú közoktatás mellett a tehetséges tanulókra is kiemelt figyelmet tudunk fordítani – mondta a polgármester.

A gimnázium igazgatója, Blahó János kiemelte: a városok versenye mellett a közoktatás versenye is zajlik és kérdés, hogy egy város miként tudja megtartani diákságát. Úgy látja, Orosházának térségi feladatai is vannak, e tekintetben is egyfajta hagyományt követnek, mikor tehetségközpontnak nevezik ezt az új struktúrát. Blahó hozzátette, a tanulói létszámcsökkenést megállító rendszert akarnak.
– Ebben a modellben összekapcsoljuk a város oktatási rendszerét alapvetően jellemző, kiváló műhelyeket. A pedagógiai programok összefésülésével már korábban megvalósult egy nagy minőségi lépés, ezt lehet most tovább fejleszteni. Nyilvános lesz a diákok teljesítmény mérésének és értékelésének teljes rendszere matematika, fizika, biológia, kémia és idegen nyelvek területén, és a szakképzés megújulása is terítéken van – hangsúlyozta a gimnázium igazgatója.

A Táncsics lesz a zászlóshajó

Közoktatási szemléletváltást kívánnak végrehajtani, hogy a társadalom és a gazdálkodó szervezetek számára is megfelelő tudással kerüljenek ki a diákok az iskolából. A felnőttképzés rendszerét tovább erősítik, fejlesztik. Az SZTE mellett együtt kívánnak működni a szeptembertől Orosházán nappali képzést indító Kodolányi főiskolával is.

Arra a kérdésünkre, hogy mindez milyen szerkezeti átalakításokkal jár Dancsó József úgy válaszolt, alapvetően nem alakul át a vezetési struktúra, mert a városi általános iskola, mint keretszervezet továbbra is működni fog.
– Ez integrálódik be a Táncsics gimnáziumba, ami egyfajta zászlóshajóként húzza majd ezt a rendszert. Jogi értelemben a székhely és a név változik majd – mondta a polgármester, aki a leendő vezetők személyét firtató kérdésünkre úgy válaszolt, nevek még nincsenek, a vezetői posztokhoz megfelelő pályázatokat időben kiírják, a személyekről a képviselő-testület dönt majd.

Azt is megkérdeztük, hogy a városi költségvetést milyen módon érinti majd ez a változás? Dancsó kiemelte, semmiképpen nem lehet széttöredezett Orosháza oktatási rendszere. A tervezett változásokkal feszesebb, költséghatékonyabb gazdálkodás is megvalósulhat. Hozzátette, hogy ezekhez a tervekhez megfelelő finanszírozási háttérre is szükség lesz, amit a város a lehetőségekhez képest meg fog adni.

Végezetül azt kérdeztük, hogy a tehetségközpont mennyire lesz nyitott a szervezeti egységen kívüli iskoláknak?
– A város oktatási rendszere egységes, az más kérdés, hogy néhány intézmény nem önkormányzati fenntartású. Ez azonban nem jelent akadályt a tehetségek előtt, nyitott a rendszer minden iskola számára. A cél éppen az, hogy a különböző általános iskolákban végzett gyerekek Orosházán folytassák tanulmányaikat. Emellett tárgyalások folynak arról is, hogy Orosháza a megye oktatási központja legyen – zárta a tájékoztatót Dr. Dancsó József.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.