Egy nép lelke született újjá a szabadságban

Az 1956-os megemlékezés szónóka, Deutsch Tamás szerint a szabadságot nem lehet megvásárolni.
Október 23-án a Történelmi Emlékparkban emlékezett a város az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. A vendégek sorában a kistérség polgármesterei is jelen voltak, a testvértelepülések nevében Tusnádfürdő képviselője, valamint Szenttamás polgármestere és alpolgármestere koszorúzta meg az emlékkövet. A Székács evangélikus iskola diákjai adták az ünnepi műsort, amelyben a nagyobbak szépen felépített irodalmi összeállítással, a kisebbek a kórusban énekelve vették ki részüket a közös emlékezésből.
Az ünnepi beszédet Deutsch Tamás Európai Parlamenti képviselő tartotta, aki a szabadságot, mint az ember elvitathatatlan kincsét, és örök értékét állította gondolatmenete középpontjába.

Ne féljünk élőnek tekinteni a múltat

Jókai Anna gondolataira építve kezdte megemlékező beszédét a szónok, majd úgy folytatta:
– Ünnepeink – ha megvan bennünk a készség,– életünk legfontosabb értékeivel szembesítenek bennünket. Október 23-a a szabadságot, a szabadság semmivel sem összehasonlítható érétkét állítja elénk. 1956 csodájának titka, hogy az emberek sokévi brutális elnyomatás után elkezdték az egyik legősibb eszményt, a szabadságot követni. Tették ezt, minden áron. Szó szerint, minden áron, mert ha kellett, az életükkel is megfizettek a szabadságért. Értsük meg, és zárjuk be a szívünkbe mélyen a pillanatot; akkor és ott, nem a józan eszüket vesztették el, amikor ünnepélyesen fellázadtak és vállalták a harcot az elsöprő túlerő ellen. Akkor és ott, az igazságra figyeltek, arra az igazságra és szabadságra, melyet akkor nem nyerhettek el, de amellyel egyszer és mindenkorra legyőzték a kommunizmus zsarnokságát – mondta.

A szónok szerint az emberek nem a józan eszüket vesztették el amikor fellázadtak, hanem az igazságra figyeltek, arra a szabadságra, amelyet akkor, ott nem nyerhettek el, de amellyel legyőzték a kommunizmus zsarnokságát és egy nép lelke született újjá a szabadságban. Deutsh úgy fogalmazott, hogy 1956-ból annyi létezik, ahány ember van, de mindenki a függetlenséget, a demokráciát és az állami önállóságot akarta, és a kommunizmusból és annak minden válfajából mindenkinek elege volt.
– A szovjet tankokon visszatérő hatalom persze mindent megpróbált, hogy ezt a hatalmas ügyet, a szabadság ügyét lehetetlenné tegye. Megölte és megkínozta a szabadságharcosokat az élet mezsgyéjéről leszorította őket. Igyekezett megfélemlíteni mindenkit, akit csak lehetett. A 20. század katasztrófáiban kimerült nemzetnek a kádárizmus üzletet ajánlott: ha lenyeli a konszolidáció békáját, akkor a legvidámabb barakk relatív biztonságát és jólétét élvezheti.
Úgy vélte, nem lehet valóban szabadon emlékeznünk a szabadságért vívott küzdelemre addig, amíg az akkori rendszert kiszolgálók is köztünk vannak.
– De nincs, és nem is lesz olyan magyar ünnep, amikor március tizenötödikére összegyűlve Haynaura fogunk emlékezni. Nincs, és nem is lehet olyan október 23-ai ünnep, sok évtized, akár évszázad múlva, amikor azokra lehet, azokra szabad, azokra lehetne emlékeznünk, akik a magyar szabadság eltiprói voltak, akik a magyar szabadságra való emlékezés lehetőségét is el akarták venni.
Beszéde végén kihangsúlyozta: a szabadságot egyik hatalomnak sem sikerült megvásárolni, mert azt nem lehet megvenni.
– Szükségünk van a szabadságra, a döntés jogára. Szükségünk van arra, hogy saját döntésünk alapján kereshessük a boldogulás ösvényeit. Amint 1956 annyi féle van, ahány ember, úgy a szabadság is, mást és mást jelenthet. De soha ne felejtsük, hogy a szabadságra szükségünk van. Ne adjuk oda, ne cseréljük el semmiért, mert hozzánk tartozik! Emberségünk lényegéhez – zárta beszédét Deutsch Tamás.
Az esemény utolsó részében a város intézményei, civil és politikai szervezetei, a rendvédelmi szervek és a magánszemélyek helyezték el koszorúikat az emlékpark 1956-os kövénél.