- hirdetés -

A városi teniszklub 13. alkalommal szervezte meg a tornát, 17 páros indult, izgalmas meccsek voltak.
Barátságos meghívásos tenisztornát rendezett szombaton az Orosházi Városi Teniszklub. Rétes Zoltántól, a klub elnökétől megtudtuk, hogy 13 éve szervezték az első ilyen tornát, és azóta minden évben megtartják. Az idei ALBRÉ OPEN elnevezésű versenyre összesen 17 páros nevezett, az orosháziak mellett többek közt Budapestről, Békéscsabáról, Kondorosról. A versenyen részt vett Markovics László, a Vasas elnöke, volt Davis Kupa játékos is.
Az Orosházi Városi Teniszklubnak három csapata van. A klub elnöke elmondta, hogy az ifjú tehetségek a megye első osztályban versenyeznek, ugyanitt játszik a női csapat és van OB III-as csapatuk is.

Parázs csaták zajlottak a Tó utcai salakon (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián

Markovics László, a Vasas elnöke az OrosCafé.hu-nak elmondta, hogy Varga Zoltán volt önkormányzati miniszter hívta meg a versenyre az elmúlt évben, akkor örömmel elfogadta az invitálást és ismét elindultak közösen.
– Nem az a fontos ezen a napon, hogy én ki vagyok, hanem az, hogy egy társaság összejön, játszik ezen a tornán, és mindenki megpróbál minél jobb formát nyújtani – nyilatkozta a többszörös Davis Kupa játékos és sokszoros magyar bajnok Markovics.
Izgalmas, jó mérkőzéseket láthattunk a szombati versenyen, melynek kedvezett a lehűlő időjárás.
Az eredmények:
Vigaszág:
3. hely Agbaria Moner – Czmarkó Béla
3. hely Bagosi Zsolt – Csete Zoltán
2. hely Ferenczi István – Muszka Kálmán
1. hely Tóth Tamás – Dán Zsolt
Főág:
3. hely Rétes Zoltán – Hagymási László
3. hely Baudermann Attila – Tóth László
2. hely Markovics László – Varga Zoltán
1. hely ifj. Bagosi Zsolt – Nagy-Gyevi Dávid

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.