- hirdetés -

A Magyar Televízió 1-es csatornáján, szerda és csütörtök este (március 10. és 11.) 21.30-tól láthatunk egy négy részes filmet, melynek egyik (gyermek) főszereplője az orosházi Németh Alexandra.
Az Átok rendezője Mátyássy Áron, aki egy varázslatos világ kapuját nyitotta meg a tizenéves tehetség előtt.
Első hallásra Szandra története hihetetlennek tűnt, másodikra is, egy hosszabb beszélgetés után pedig bonyolultnak, és csodásnak. Képzeljenek el egy vékonyka, csendes szavú, törékeny, kék szemű, hosszú hajú lánykát, aki minden megszólalása előtt tétován tárja szét kezeit, körülnéz, mintha azt várná, hátha felel valaki helyette. Aztán bátortalanul mégiscsak válaszol, beugratós kérdésekkel lehet csak lendületes reakciókat kicsalni belőle. Nehezen lehet elképzelni, hogy ez a gyerek tavaly nyáron belecsöppent egy filmbe, majd egy hónapig egy profi stábbal forgatott, elmondása szerint semmi olyan nem érte, ami rossz lett volna neki. Aztán folytatta az életét ahol abbahagyta, és elmondása szerint semmit nem profitált abból, ami vele ott történt: nem lett bátrabb felelésnél, nem lett nagyobb az önbizalma, nem tördeli kevesebbet a kezeit, ha éles helyzetben meg kell nyilvánulnia.

Alexandra csendes szavú diáklány (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Alexandra, a csendes szavú diáklány
(Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Nem láttam a filmet, csak azt tudom, amit Andrea, az édesanya elmesél: sokat dicsérte lányát a rendező, aki első látásra egy kicsit furának tűnt, de később jó szakembernek bizonyult. A profi stáb nagyon kíméletesen bánt a kezdő gyerekkel, a sokszor éjszakába nyúló, fárasztó forgatások idején lesték a kívánságait. Az más kérdés, hogy Szandra nem élt ezekkel, sztárallűrökkel is csak ritkán találkozott, nem sokra emlékszik. A bőbeszédű anya még fél évvel a nagy kaland után is azt hangsúlyozza, olyannak látta a lányát a Balaton környéki munka során, amilyennek sosem tudta volna elképzelni.
Néhány órás alvás után kemény koncentrációval dolgozni, éjszaka szöveget tanulni, kamerák kereszttüzében helyt állni, pedig korábban, és azóta sem jól tűri a családi fotókat, videókat. „Az más” – idézi legnagyobb lánya válaszát. Mint ahogy „más” a szépségversenyek kifutóján fellépni, mosolyogni, azokat az akadályokat is sikerrel veszi. (Ahogyan két húga is.) Éppen egy ügynökség révén jutott a film közelébe is, száz jelentkező közül választották ki a szerepre. Hogy miért éppen őt? Kérdésemre Szandra egyáltalán nem tud válaszolni, édesanyja a rendező szavaiba kapaszkodik, aki őstehetséget, magától értetődő ösztönös létezést emlegetett, amelyet – reméljük, igazol a film.

Magam úgy látom, hogy egy útkereső gyereklányka nagy lehetőséget kapott azzal, hogy egy álomba csöppenhetett, kiszakadva a hétköznapi létből, és csodálatos szerencséjére jó kezek vigyázták álmát. A rendezőnek éppen arra volt szüksége, amit ő nyújtani tudott, nem akarta mássá formálni, ettől úgy érezhette, hogy a szöveg és a fáradtság okozta gondokon túl nem kértek tőle túl sokat. A felnőtt a gyerek őszinte létezését használta ki úgy, hogy az annak jó legyen, jól választott, jó volt a szimata.
A nyolcadikos Szandra most a pályaválasztás nehéz időszakát éli, Szentesre a dráma tagozatra jelentkezett. Az alkalmassági vizsgán – elmondásuk szerint – úgy tördelte kezeit, mintha köze nem lenne a műfajhoz, és nem táncolt volna, nem énekelt volna évekig. Szóval vannak most a kételyek, hogy egyáltalán megadatik-e az esély a választásra a színészet rögös útja, és a virágkötészet illatos, ámbár csendesebb berkei között. Bárhogy is lesz, gratulálunk neki a szerephez és nézzük a filmet!

Nézzük együtt az orosházi lányt az M1-en a március 10 és 11-én 21.30-tól kezdődő magyar filmben. Az Átok című, négy részes alkotás 2-2 epizódját vetítik egy estén.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.