- hirdetés -

Nőnapi ünnepséget tartott az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete.
Zsúfolásig megtelt március 5-én, pénteken a Töhötöm utcai Nyugdíjasház. Közel kétszáz hölgyet köszöntöttek nőnap alkalmából.
Az ünnepség megható műsorral vette kezdetét. Elsőként Irimiás Márk szavalt, majd Nagy Zsombor furulyázott, végül a Három Grácia – Birkás Bianka, Irimiás Vanda, Nagy Imola – a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hegedű szakos növendékei okoztak meghitt pillanatokat a jelenlévőknek. A gyerekek műsora könnyeket csalt az idős hölgyek szemébe.
Majd dr. Szabó Ferenc, a Békés Megyei Levéltár és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága egykori vezetője virággal köszöntötte az egyesület legidősebb hölgy tagját, Fülöp Péterné Rózsika nénit.

Megbecsülést érdemelnek

Ünnepi köszöntőjében dr. Szabó Ferenc hangsúlyozta, köztudott, hogy a nők sokkal többet, szebbet és okosabbat tudnak mondani, mint a férfiak.

Műsorral, virággal köszöntötték a hölgyeket pénteken (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
Műsorral, virággal köszöntötték a hölgyeket pénteken (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
– Mindig csodáltam azt a gondoskodást, anyai érzést, melyekkel a nők rendelkeznek. Nélkülük az emberiség kipusztult volna, nem lehetünk elég hálásak nekik önfeláldozásukért, szeretetükért. Megbecsülést érdemelnek – vélte dr. Szabó Ferenc.
Majd rövid történelmi áttekintésen keresztül vázolta, honnan indult a nők megbecsülése, mely véleménye szerint a világon még ma sem érte el a méltó megbecsülés szintjét. Majd szólt a nők társadalmi, közéleti szerepvállalásáról is. Végül arra kérte a női nem képviselőit, sugározzák továbbra is azt az összetartozást és boldogságot, melyet csak a női lélek tud sugározni – hiszen nők nélkül élni nem lehet és nem is érdemes!
Dr. Násztor Sándor az egyesület elnöke hangsúlyozta, egyesületük életében nagyon sok nő aktívan tevékenykedik, szerepük meghatározó.
A köszöntők után a „fiú csapat” ajándékkal kedveskedett a hölgyeknek, majd az általuk készített uzsonnára invitálták az ünnepelteket. A rendezvény zenés mulatsággal folytatódott, melyen a talpalávalót Kasza Béla és zenekara szolgáltatta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.