A brémai muzsikusok előadását élvezték a gyerekek – közben a macska befenyítette stábunkat.
Régen voltam már gyerekeknek szóló színházi előadáson, most elmentem a Nektár színház előadására: A brémai muzsikusok, (akik nem jutnak el Brémába- szerk.)
Mikor beültem, és az első jelenet előtt elsötétült a színpad, olyan sikításba kezdtek az óvodások és a kisiskolások, mintha a szellemvasútban ülnének. De a világosodás után kiderült: nem a vidámparkban vagyunk, csak a kicsik rajonganak ennyire a mesékért, a jelmezekért és az álmok világáért.
A színész és a szerepe
Az ember gondolhatná, hogy aki a gyerekeknek játszik, az maga is gyermek lelkületű. Ez számunkra megcáfolódott még a darab előtt, hiszen Dorombi, a macska megkérdezte, mennyit szeretnénk rögzíteni az anyagból, és miután megalkudtunk egy húsz perces felvételre, jelezte, hogy végig figyelni fogja a kamera piros fényét, és számolni fogja a perceket! Ez egy igazi fantasy horror volt a bajusszal és a macskafülekkel. Misztikus élményeim egyike lett. Ezek után félve ültem végig az egyébként vidámnak ígérkező háromnegyed órát.
A kilencszereplős előadást öt színész játszotta, sok zenével, énekkel, tánccal, és ami nagyon feldobta a színházi képet, az a vetített háttér, hiszen a mozivásznon láthattuk a tájat, amin a szereplők jártak, miközben a város felé közeledtek. Brémát azonban nem értek el, mert a rájuk törő szeretet- és barátsághullámoktól elfelejtették, hogy miért és hova indultak el.
A gyerekek is részt vettek a mesében
Az előadás interaktívan zajlott. Nem biztos, hogy mindig így volt betervezve, de a gyerekek végig válaszolgattak a költői kérdésekre, így úgy érezhették, mintha ők is irányítanák a történetet.
Mindenkinek volt valami jópofa sajátsága, a rímekben beszélő kakas feje állandóan ide-oda ugrált, a Scooby- Doo-szerű csámpás, félős kutya végig a bolháival küzdött, a be „piros vizezett” csacsi iá-kban beszélt (a gazda ki-áátkozott, a vásáron ki-áárusítja a bőröm) stb.
A gyerekek végig aktívan részt vettek a darabban, ha kutyát láttak ugattak, ha ellenséget észleltek, kiabáltak a hősöknek, hogy nézzenek a hátuk mögé.
Mire jó a jelmez
Az előadás közepén eszembe jutott egy jelenet az én régi színjátszós múltamból, amikor öten játszottuk el a Hófehérke és a hét törpét a nyugdíjas otthonban. Itt a zsiványokat is az állatokat alakító színészek játszották, csak maszkot vettek és másik ruhát, ami alól kilógtak az eredeti jelmezek. Remélhetőleg a gyerekeket ezzel nem zavarták össze. A hangulat egyébként remek volt. Az előadás sikolyok és lelkesítő kiabálások közepette ment le, a kicsik boldog és izgalmas perceket töltöttek a Petőfi Művelődési Központ színháztermében, ahol a darab végén alig akarták elengedni a szívükhöz nőtt mókás állatkákat.
