1956. október 23-áról városunkban is megemlékeztek. A Történelmi Emlékparkban sokan tisztelegtek a forradalom és hőseinek emléke előtt.
– Október 23-a a szabadság feltámadásának a napja – kezdte beszédét Dancsó József országgyűlési képviselő (Fidesz), Orosháza alpolgármestere, aki arra is választ keresett, vajon mi áll a történelem fordulópontjainak hátterében.
– Vannak, akik szerint a gazdasági viszonyok, szigorú törvényszerűségek, banális véletlenek. Csakhogy ezekből a magyarázatokból hiányzik az ember – hitével és csalódásaival, törekvéseivel és önfeladásával, elbizakodottságával és félelmeivel. Az ember, akin a szocialista hatalom átnézett, akit megvetett, akinek az arcába hazudott, akit jelentéktelen porszemként söpört félre, vagonba terelt, kitelepített, javaiból kiforgatott, ha neki úgy tetszett.
Szabadság feltételek nélkül
– 1956 története nem érthető meg az ember, az egyéni sorsok, a sorsfordító elhatározások nélkül. Azok nélkül az emberek nélkül, akik az igazság eszméjéért fogtak fegyvert és adták életüket. Az emberi lélek ereje emelte őket a realitások kiábrándító, tétlenségre kárhoztató világa fölé és ez az erő törte át a diktatúra vasbeton falait, söpörte el a kommunizmus hazugságokra épített világát.
– ’56-ban igazi, feltétel nélküli szabadságban éltek pár napon át. Ők elmondhatták, hogy volt életüknek egy olyan pillanata, amikor mindent megtettek a szabadságért. Megmutatták, hogy mi, magyarok képesek vagyunk arra, hogy akár az életünk árán is összefogjunk a nekünk járó szabadságért. Ezek teszik valósággá a nemzeti egységet. A szövetséget, mely ’56-ot is áthatotta.
’56 izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol. Gyűlt a tömeg és a harag nőtt, egy hazug világ szilánkokra tört.
– Forradalmaink köteleznek bennünket arra, hogy tovább vigyük az örökséget, tegyünk hazánkért – fogalmazott Dancsó József, s ezzel átért a jelenbe.
– A rendszerváltás után azt gondoltuk, nem ismétlődhet meg a történelem: nem lehet csalással megszerezni a hatalmat, nem lehet szándékosan tönkretenni az ország gazdaságát, elzálogosítani az emberek jövőét és akaratuk ellenére vezetni az országot. Lehetett, a szemünk láttára teszik ezt. Ez ellen pedig igenis fel kell lépni.
Apám hitte a szavak igazát
A beszéd után az evangélikus iskola diákjai léptek a pódiumra. A diákok – ahogyan tőlük már megszoktuk – szívhez szólóan jelenítették meg azt az összetartozást, amely ’56-ban erőt adhatott a harchoz, a hithez és a reményhez.
A diákok egy része az emlékezők soraiból kiválva lépett fel a színpadra, s már ez gyönyörűen érzékeltette, hogy ’56-ban is voltak, akiknek meg kellett tenni az első lépést, s ez a lépés aztán Európát megrázó viharrá súlyosodott. Az énekkel tűzdelt előadás egy pillanatra magával vitték a közönséget ’56 Budapestjének véres utcáira.
A megemlékezés koszorúzással zárult. A városvezetők, Orosháza testvértelepülései, Tusnádfürdő és Szenttamás képviselői után az egyházak, oktatási és egészségügyi intézmények, pártok, civil szervezetek helyezték el koszorúikat az emlékpark 1956-os emlékkövéhez.
