A nyugdíjas tűzoltók minden évben visszatérnek korábbi szolgálatuk helyszínére. Vagy mondjuk inkább úgy: hazatérnek.
Nyugdíjasait köszöntötte az orosházi tűzoltóság október 8-án. A verőfényes napsütésben senki nem vágyott az épületbe, minden meghívott nyugdíjas és szolgálatot teljesítő aktív tűzoltó az udvaron beszélgetett. Az idősek szemében ismét ott csillogott az a láng, mely csak egy tűzoltóautó közelében lobban fel a férfiaknál. A modern autók pedig büszkén állták a tekinteteket a garázsban és az udvaron.
Nem sokkal az ebéd előtt érkeztünk, és az autóból kiszállva azonnal megcsapta orrunkat a finom marhapörkölt illata, melyet két nagy bográcsban főzött Skorka Pál és Pavló Róbert, a tűzoltók ügyeletes és állandó szakács párosa.
Két kezükkel szépítették a laktanyát
Mielőtt azonban a lánglovagok átmentek volna a szomszédos iskola ebédlőjébe, két korábbi szolgálatparancsnokot kértünk arra, meséljen a régmúlt időkről.
Elsőként Fodor Sándor mesélte, ő bizony 25 évet töltött el tűzoltóként.
– Rengeteg emlékem van innen, és igazán büszke vagyok rá, hogy ezt a laktanyát annak idején mi tűzoltók, kétkezi munkával építettük, szépítettük. Amikor nem volt riasztásunk betonoztunk, vakoltunk vagy éppen bádogoztunk. Amire épp szükség volt. Remélem, hogy mihamarabb felújítják a laktanyát, mert igazán ráférne.
És valóban, az épületen látszik, elkélne rajta a tatarozás, a tűzoltók ennél méltóbbat érdemelnek. A beszélgetésekből megtudtuk, hogy a téma folyamatosan napirenden van, és a város olyan pályázat után kutat, melyből teljesen megújíthatnák az épületet, mely nem kevés pénzbe kerülne.
35 év tűzoltóként
Az ebédhez ballagott K. Tóth József egykori szolgálatparancsnok, nyugdíjas törzszászlós, aki kérésünkre készségesen mesélt. Zsebéből előkerültek a régi fényképek. Büszkén mutatta, hogy egykoron, 1948-ban milyen szép szál legény volt.
– 1944 április 1-jén kezdtem a szolgálatot a községházán. Ott voltunk 1954-ig, akkor jöttünk át a mostani laktanyába. Öröm volt az élet, fiatalok voltunk.
Kérdésemre, hogy mennyire volt jó döntés annak idején tűzoltónak menni, megfogja a vállam, és mosolyogva rávágja.
– Nagyon szerettem a munkámat, összesen 35 évet szolgáltam tűzoltóként. Azt hiszem, ez mindent elmond.
A mostani parancsnok, Hajdú Péter alezredes beszélgetésünk közben azt emelte ki, miszerint ilyen hivatásnál – mely nemcsak egy munkahely – nagyon fontos, hogy az idősek is megkapják azt a tiszteletet, mely a múltban letett munkájuknak kijár.
– Ezek az alkalmak jók arra is, hogy a fiatal kollégák beszélgessenek az idősekkel. Ilyenkor előkerülnek régi tűzesetek, káresetek és a fiatalok sokat tanulhatnak ezekből.
Az ebédlőbe érve kiderült, kilencven főre terítettek. Hajdú Péter azonban szomorúan jegyezte meg:
– Sajnos évről-évre egyre többször csak az özvegyek tudnak eljönni a nyugdíjas napra. A tűzoltók az átlag magyar férfinál 4-4,5 évvel korábban halnak meg. Ez is a hivatásunk része.
