A Táncsics gimnázium egyik kilencedik osztályát találtuk a városhoz közeli Ravasztanyán.
A diákok tanulmányi kirándulásra érkeztek, a tapasztalat legerősebb vésőjével róttak adatokat ismereteik közé a múltról.
„Jó értelemben csavargó osztály ez” – mondja Blahó János igazgató, akit szintén a kirándulók között találtunk.
„Minden évben olyan helyre megyünk a gyerekekkel, ahol értékes adatokat, élményeket gyűjthetnek, ehhez pedig olyan szülői és pedagógus háttér kell – és van, ami ezt lehetővé teszi.”
A délelőtt során tanítási órák helyszíne volt a régi parasztház, amelynek belső falai a múlt pillanatképeit őrzik. A térség történelmi, földrajzi vonatkozásait együtt látva világították meg, sajátos hangulatban. A vastag falak több diák számára is teljesen új világot rejtettek, hiszen voltak köztük olyanok, akik sosem jártak tanyán. Első élménynek kiváló volt a Ravasztanya az állatokkal, tanyamúzeummal, kemencével, muskátlival, széles verandával, gólyalábbal, kilátóval, íjászattal.
A sétakocsikázás alatt a határ csendjében jót beszélgettek, ahogy a lovak által felvert porban, a széles napsütésben üldögéltünk a szekéren. A slambuc illata fogadta az éhes társaságot, közös tányérból, faasztalon fogyott a bográcsban készült krumplis-tésztás, eredeti csikós-eledel.
Nemcsak testi, de szellemi táplálékot is kaptak ezen a napon a pihenő- és szabadidőparkban, ahová érdemes visszatérni.