Ősztől ismét drágulhat a liszt

Körülbelül ötforintos emelésről van szó, amelyet mindenképp szeretne elérni a malomipari ágazat.

– Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kifejtette, tavaly csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni, és úgy véli, a körülbelül ötforintos lisztáremelés a lakosságnak sem okozna nagy terhet.
– Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna, ugyanakkor az emelés körülbelül kétszázalékos árbevétel-arányos nyereséget tenne lehetővé – mondta.

Az öt százalékos emelés alig befolyásolja az árakat

A cégvezető szerint ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, mert csak így élhet meg tisztességesen a malom- és pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás