Dr. Kazi Orsolya Réka belgyógyász szakorvos, diplomáját 2005-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetemen. Orosházán pályakezdése óta dolgozik, a jövőjét is itt képzeli el. Úgy érzi, hivatása egy életre szól.
Kazi Orsolya családjában – ellentétben Dani Gergelyével – ő az első, aki orvosi pályára lépett. Természettudományos érdeklődése már a középiskolában megmutatkozott, főként a biológia és a fizika vonzotta. Barátnőjével közösen határoztak az orvosi egyetem mellett.
– Később, a szakosodásnál pedig azért választottam a belgyógyászatot, mert úgy vélem, ez tekinti át legrészletesebben az emberi test működését, a betegségek sokféleségére ezáltal nyílik a legteljesebb rálátás – avat be döntésének hátterébe.
Az első három év, sokakhoz hasonlóan számára is feladta a leckét, rengeteg zárthelyivel, nehéz vizsgákkal szembesült. Mint mondja, ez volt az alapozás időszaka, a ráépítés már könnyebben ment.
– Onnantól, hogy elkezdtük alkalmazni az ismereteinket a gyakorlatban, és betegek közelébe kerültünk, azonnal láttam, hogy mit miért tanultam, értelmet kapott a sok lexikális tudás – mesél az egyetemi évekről.
Nem állítja, hogy sosem ingott meg az elhatározása: egy-egy különösen kemény szigorlat, a mindennapi munka kihívásai, vagy az ügyeleti éjszakák neki is eszébe juttatták, hogy más hivatással talán könnyebb lenne.
– Azonban valahányszor felmerült bennem ilyesmi, mindig rájöttem, hogy egyetlen olyan pálya sincs, ami jobban vonzana. Mindinkább úgy érzem, ez egy életre szól. Pedig a kihívás azóta igazán nagy, mióta család és gyermek is van. Sokszor nehéz összeegyeztetni a magánéletet a munkahelyi elvárásokkal, hiszen mindenütt egyformán jól kell teljesíteni.
Nincs jobb érzés…
A hivatásában ez azt jelenti, hogy napról-napra teljes odaadással igyekszik segíteni a betegeken, ha pedig valakin nem tud, az mindig megpróbáltatást jelent Kazi Orsolya számára.
– Volt ugyan erre az egyetemen egy féléves kurzus, ahol elvileg megtanították, hogyan közöljünk rossz híreket, de úgy gondolom, ehhez inkább érzék kell és empátia – fogalmaz. – Ugyanakkor a pozitív visszajelzések segítenek feldolgozni az ilyen traumákat: számomra például nincs jobb érzés, mint mikor egy beteg azt mondja, köszönöm – teszi hozzá.
A fiatal doktornő számára nem volt kezdettől egyértelmű, hogy az Orosházi Kórházba vezet az útja, hiszen Szegeden született, ott nőtt fel, a családja is ott él. Egyetemi ismeretség révén került ide, egy korábban végzett kollégája ajánlotta neki, mint remek hangulatú, családias közösséget, amelyben megfelelőek a munkafeltételek.
– Azt azért tudni kell, hogy az utóbbi sehol sem felhőtlen ma Magyarországon, és ez nem a kórházak vezetésén múlik. Itt nálunk is mindent megtesznek a javításuk érdekében. Ezzel együtt elégedett vagyok, jól érzem magam a csapatban, amelyik körülvesz. Ráadásul amellett, hogy hasznosíthatom a tudásomat, arról is sokat tanulok, kiből és hogyan válik jó orvos – emeli ki.
Adódik a kérdés, hogy mit jelent számára jó orvosnak lenni?
– Egyfelől szerintem kell hozzá megfelelő elméleti tudás, az az alapja mindennek. A folyamatos fejlődés szintén fontos, mert mindig jelennek meg új gyógyszerek, új vizsgálati eljárások, új lehetőségek. Másfelől elengedhetetlen, hogy szót tudjunk érteni a betegekkel és a hozzátartozókkal. Harmadrészt a mindennapi stressz kezelése sem elhanyagolható „összetevő” – sorolja hozzátéve, a számára ideális egészségügyet ilyen tulajdonságokkal rendelkező orvosok és olyan kórházak jelentik, amelyekben nincs sem ember, sem műszerhiány.
