2024. március 29., péntek ☼
névnap
hirdetés

Címke: Orosházi FKSE-Linamar

A cél és ehhez a lehetőségek adottak – Megkezdte felkészülését az OFKSE

Az első néhány nap még az ismerkedés, a csapategység kialakításának jegyében telik majd, ezt követően pedig a komolyabb edzésekkel, felkészülési mérkőzésekkel folytatódik...

Alakul a program – Hat felkészülési mérkőzést tervez az OFKSE

Körvonalazódik az Orosházi FKSE-Linamar felnőtt csapatának felkészülési programja. Az érdemi munka július 19-én kezdődik, augusztusra pedig már több felkészülési mérkőzést leszerveztek.

Teljes a csapat, két ismerős játékos tért vissza az OFKSE kötelékébe

Pajkó László és Mihály Zsolt személyében két, az orosházi szurkolók számára már ismerős kézilabdázó leigazolását jelentette be közösségi oldalán az Orosházi FKSE-Linamar csapata.  

Küzdeni fogunk, minden egyes meccsre alaposan felkészülünk

Kezdetben a labdarúgással párhuzamosan űzte, később viszont a kézilabda vált a mindennapjai részévé. Kovács Attila edzőként is végigjárta a különböző korosztályokat, a 2021/2022-es szezonra pedig nagy...

Balátlövő poszton is erősített az OFKSE – Kovács Bence tíz kövesdi szezon után váltott

Újabb átigazolást jelentett be honlapján az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapata. Takó Dániel, Kiss Roland, Molnár Sándor és Antal Szabolcs után Kovács Bence is...

Ismét egy ismerős – Antal Szabolcs átigazolását jelentette be az OFKSE

Beálló poszton is erősített az Orosházi FKSE-Linamar csapata, legújabb igazolása Dabasról érkezik Antal Szabolcs személyében. A 31 esztendős kézilabdázó korábban két szezonon...

A régi OFKSE-szurkolók számára ismerős jobbszélső tér vissza a csapathoz

Sok-sok év után ismét orosházi mezben láthatjuk a következő szezontól a jobbszélső poszton kézilabdázó Molnár Sándort, aki a 2007/2008-as szezont követően tér...

Igazi Jolly Joker érkezik az orosházi kézilabdacsapatba

Ceglédről érkezik az Orosházi FKSE-Linamar következő igazolása. A jobbátlövő Takó Dániel után Kiss Roland személyében irányítót igazolt az egyesület, a 24 esztendős...

Budapestről érkező jobbátlövő az Orosházi FKSE első új igazolása

A 28 esztendős Takó Dániel a PLER-Budapest csapatától igazolt Orosházára és jobbátlövőként fogja segíteni a csapatot a következő, 2020/2021-es szezonban.

Tóth Károly: Kaptam egy lehetőséget és ezt szeretném viszonozni

Tavaly januárban tért vissza az Orosházi FKSE-Linamar kötelékeibe Tóth Károly, ahol már az utánpótlás évei során is megfordult. Az irányító poszton szereplő játékos fiatal...

Játékos edzéssel és rajzokkal búcsúztak kedvenceiktől az OFKSE kézilabdás palántái

Különleges meglepetéssel készültek edzőik, Varga Szabolcs és Héjja Ádám az Orosházi FKSE-Linamar 8,9 és 10 éves kézilabdázóinak. Az egyesület felnőttcsapatának két, várhatóan...

Nem sikerült bevenni Eger várát

Május 8-án újabb, a bennmaradás kiharcolásában elengedhetetlen mérkőzés várt az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdázóira. A zöld-sárga mezes alakulat ezúttal Egerbe látogatott, akik ellen...

Egy félidőnyi jó játék nem volt elég – A második játékrészben dőlt el a...

Négy nappal az előző az előző találkozót követően újabb bajnoki összecsapás várt az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdázóira. A zöld-sárgák a csak Kisveszprémként ismert...

Ez tényleg nem sokon múlt – Küzdelmes mérkőzésen kapott ki az OFKSE

Nincs megállás, április 17-én este újabb mérkőzés várt az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdázóira, ezúttal hazai pályán az Eötvös-csarnokban. Az ellenfél a Csurgó csapata volt, az összecsapás...

Sorsfordító mérkőzés várt rájuk, de kikaptak közvetlen riválisuktól

Vasárnap este újabb mérkőzéssel folytatódott az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdázóinak zsúfolt bajnoki programja. A játékosok ezúttal a Dabas otthonában próbálhattak meg feljebb kerülni...

Tovább csökkent a bennmaradási esély, hamar eldőlt a Komló elleni összecsapás

Komlóra látogatott legutóbbi, hétközi bajnoki mérkőzésén az Orosházi FKSE-Linamar csapata. Az őszi összecsapásukon ugyan sikerült legyőzni mostani ellenfelüket, ezúttal azonban nem jött...

10 mérkőzése maradt az OFKSE-nek a bennmaradás kiharcolására

Három kulcsjátékosa nélkül vágott neki a Balatonfüred elleni mérkőzésnek az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapata március 28-án. A hétvégi bajnokin ismét sokgólos vereséget szenvedett...

Nagy megtiszteltetés ez a lehetőség, de rengeteg munka vár még ránk

A közelmúltban három tehetséges fiatal játékos is csatlakozott az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapatának felnőtt keretéhez. Andrikó Ádám, Arnóczki Martin és Szabó Máté igyekeznek edzésmunkájukkal és ha...

Nem adott esélyt a Tatabánya, újabb vereséget szenvedett az OFKSE

Nem borult a papírforma, a Tatabánya kézilabdacsapata magabiztos győzelmet aratott az Orosházi FKSE-Linamar játékosai ellen. Már az első félidőben sem volt kérdés...

Épp a magyarok ellen – Meghívót kapott válogatottja keretébe az OFKSE játékosa

A kapus, Yunus Özmusul és a beálló, Aleksej Ushal után az Orosházi FKSE-Linamar újabb játékosa kapott meghívót hazája nemzeti csapatába.

Tóth Károly dobta a legtöbb gólt – OFKSE: a csonka szezon számokban

Ahogy minden év végén, úgy ezúttal is visszatekintett az Orosházi FKSE-Linamar csapata az őszi szezon mérkőzéseire. Ezekből osztunk most meg néhány érdekesebb...

OFKSE: A korosztályos csapatoknál is zajlik az élet

Múlt héten, a csapatkapitány Németh László észrevételeivel tettük közzé honlapunkon az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapatának idei évértékelőjét. Nem feledkezhetünk meg azonban az...

Sosem tapasztaltunk még olyat, mint idén

A legrosszabbkor szakadt félbe tavasszal a bajnokság az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdázóinak, de a mozgalmas felkészülést követően ősszel is komoly erőpróbák vártak rájuk. A csapat...

Húsz év, több ezer találat – Kik voltak az OFKSE leggólerősebb játékosai?

A koronavírus-járvány ismét felütötte a fejét az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdázóinál. A november 14-re tervezett Budakalász elleni összecsapás értelemszerűen elmaradt, még nem...

Orosházi FKSE: Sorsoltak a Magyar Kupában

A Magyar Kézilabda Szövetség kisorsolta a férfi Magyar Kupa 3. fordulójának párosításait. A 2018-19 évi NB1-es bajnokság 7-14. helyezettjei is ekkor...