2024. április 20., szombat ☼
névnap
hirdetés

Címke: Békéscsabai Jókai Színház

Így lett a tévelygő Fanniból öntudatos Adél

Története reményt adó, szavait hallgatva parázslani kezd az érzés: ha hiszünk magunkban, bármire képesek vagyunk. Még akkor is, ha valaha elkallódtunk, még...

Orosházi színházbarátok – a téli hónapokban irány Szentes

A Békéscsabai Jókai Színház igen dús programkínálattal várja a közönséget decemberben, mert januártól március végéig Békéscsabán nem lesznek színházi előadások a színpadon....

Új kőszínház Szentesen

Pár héttel ezelőtt látott napvilágot a hír, amelyre városunkban is sok színházszerető ember érdeklődve kapta fel a fejét. Új kőszínház létesül Szentesen.

Valami készül(t)

Készült egy dal, szöveg és dallam. Bár Németh Gabriella jegyezte le és adott hangot sorainak, azt vallja, valójában nem ő írta. Legalábbis nem döntötte el,...

A Jókai színház korábbi igazgatója az új kultúráért felelős államtitkár

A békés megyei Fekete Péter is átvette kinevezési okmányát, immár ő az ország kultúráért felelős államtitkára. 

Az Orosházi Kórházat is támogatja a 104.0 Rádió1

Hagyományteremtő módon, ismertette meg partnereivel február 2-án, szombaton a Global Safe Services Biztosítási Alkusz Kft és a 104.0 Rádió 1 kizárólagos értékesítési jogaival rendelkező cég tulajdonosa, Benkó György a vállalkozásai immáron közös társadalmi szerepvállalásait. 

Év végi díjeső – Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Nyolcadik alkalommal gyűltek össze december harmadikán, a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat.

Kedvencét köszöntötte 75. születésnapján a társulat és a közönség

Boldog születésnapot! címmel egy felvonással megtoldotta a társulat a Macskajáték november 20-ai díszelőadását.

Árva Bethlen Kata a Jókaiban

Egy nő hófehérben. Kiszakítva térből és időből. Sorsába börtönözve. Kérdéseire nincsenek válaszok, bánatában nincs vigasztalás, lázadása eleve elbukott.

Felkai Eszter 75 éves – születésnap a színpadon

A színművésznő a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja, születésnapját is a színpadon ünnepli november 20-án. Köszöntsük együtt!

Terefere Merő Béla rendezővel

Merő Béla rendezővel folytatódik november 3-án, 17 órától, a népszerű Terefere a Művész Kávéházban című beszélgetős sorozat.

A reformáció jelentősége előtt tiszteleg a Jókai Színház

Nagyon különlegesnek ígérkező ősbemutatóval készül a Békéscsabai Jókai Színház a reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Terefere Gnandt Jánossal

Gnandt János képzőművésszel folytatódik a Terefere a Művész Kávéházban sorozat október 27-én, 17 órától.

Terefere Nagy Róberttel

Nagy Róbert színésszel találkozhatnak az érdeklődők a Tereferében október 20-án, 17 órától.

A bűvös patkó – ősbemutató a Jókai Színházban

Az évad első, gyerekeknek szóló darabja kerül hamarosan közönség elé a Békéscsabai Jókai Színházban.

Terefere a Jókaiban

Terefere a Művész Kávéházban címmel új programsorozatot indított a Békéscsabai Jókai Színház a múlt évadban. Ezúttal Juhász Róza lesz a beszélgetőtárs.

Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

Az első olvasópróbán, szeptember 26-án Merő Béla rendező avatta be a színészeket, a közreműködőket és a sajtó képviselőit a színdarab rejtelmeibe.

Jól sikerült a Törvénytelen randevú

A Jókai Színház őszi évadjának nagyszínpadi nyitópremierjén, szeptember 15-én a közönség vette a lapot és remekül érezte magát.

Francia komédia angol humorral

Ezt kínálja a Békéscsabai Jókai Színház szeptember 16-án debütáló darabja, a Törvénytelen randevú három felvonásban.

Fókuszban: az Ősvigasztalás

Béres László rendező Tamási Áron színművéből, az Ősvigasztalásból rendkívüli előadást teremtett. A Békéscsabai Jókai Színház 2017. őszi évadának nyitányán Rosta Tibor kollégánk fotózott.