- hirdetés -

Két újabb rászoruló idős embernek segített Brezovainé Olasz Mónika önkormányzati képviselő és a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. Egy-egy kocsi tűzifát szállítottak hozzájuk csütörtök délután.

Mint azt a képviselőtől megtudtuk, az egyik nyugdíjasklub vezetője hívta fel a figyelmét az egyedül élő két idős emberre, akik nem tudják kis nyugdíjukból megoldani a lakásuk fűtését és a segítségét kérte. – Megkerestem a problémával Benkő Ferencet, a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, aki rögtön támogatásáról biztosított. A városban az utóbbi időben kivágott fákból volt némi tartalék, és a vezérigazgató úr vállalta, hogy a két idős embernek ebből segítenek – mondta el Brezovainé Olasz Mónika.

Csütörtök délután érkezett meg a városüzemeltetés teherautója Szentetornyára, ahol le is pakolták a zrt. munkatársai a hat-hat mázsányi tűzifát. Az egyik megajándékozott elmondta, hatalmas segítség ez neki.

– Nyolcvanötezer a nyugdíjam, és bár támogatást kapok, a havi gyógyszerköltség így is tizenhatezret elvisz. Enni muszáj, így a fűtés látta kárát a pénztelenségnek. Ezzel a fával most akár egy hónapig is kihúzom, ha beosztással tüzelek – tette hozzá az idős bácsi.

A gyors és hathatós segítségnek hála, csütörtök este a két megajándékozott idős embernek már nem fűtetlen szobában kellett lefeküdnie.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.