Csodálatos festmények díszítik az Amadeus falait. Paulik „Ferminátor” Fecó oxigénhiánnyal született, mozgásában és beszédében korlátozott orosházi fiatalember képeit csodálhatják meg a kávéházba érkezők egészen november 20-áig.
Fecó egy rendkívüli srác. Aki mellett csak úgy elgurul kerekesszékével, az nem is sejtheti, mennyi érték, milyen szintű intelligencia és tenni akarás van ebben a fiúban. Fecó születéskori oxigénhiánya miatt a fején kívül szinte semmilyen testrészét nem képes tudatosan mozgatni, és beszélni sem tud, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarna és ne tudna kommunikálni a külvilággal. Amellett, hogy ábécés-tábláján keresztül – amelyet a fejéhez rögzített pálca segítségével használ – tökéletesen meg tudja értetni magát bárkivel, a művészetet is mint kifejezőeszközt használja. Vele beszélgettünk.
Nagyon tetszik a beceneved. Honnan jött a „Ferminátor”?
– Anno a volt barátnőm adta nekem ezt a nevet még a gimi első évében. Volt egy piros pulcsim, és amikor a kapucniját feltette a fejpálcás fejemre, szerinte úgy néztem ki, mint a Terminátor.
Ki fedezte fel benned a festőt?
– Nyolcéves korom óta festek, a Pető Intézetben a rajz- és technikatanárom látta meg bennem a tehetséget. Folyamatosan benyújtotta a képeimet a különféle pályázatokra, és mivel szinte mindig benne voltam az első háromban, azt mondta, érdemes lenne komolyabban is foglalkoznom vele.
Merrefelé mutattad be eddig a képeidet? Úgy tudom, sok kiállításod volt már.
– Az Amadeus Kávéházban már sokadjára szerepelnek a festményeim, de a művelődési központban és a Budapest Bankban is állítottam már ki. Nagy öröm, hogy Orosházán kívülre is eljutottak, például Debrecenbe, Budapestre, Szegedre. Több száz munkám született ez idáig.
Nem volt könnyű összehoznunk a találkozót, hisz elfoglalt vagy, és sokat utazol Pestre. Mit csinálsz a fővárosban?
– Sok barátom él ott, főként miattuk megyek, illetve valamikor oda küld a munkahelyem, a Nem Adom Fel Alapítvány, hogy tartsak tréninget. Ezen kívül szeretek piacokra, előadásokra, koncertekre járni, mint bárki más. Vonattal járom az országot, ennek van egy bevált módszere. Röviden úgy tudnám leírni, hogy két nappal az utazásom előtt jelezem, hogy mikor és hová szeretnék menni, így olyan vagont csatolnak a szerelvényhez, amibe beférek. És természetesen olyan embert hívnak be aznapra, aki ért az emelőhöz. Nagyon korrektek a MÁV-nál, eddig mindig sikerült megoldani, hogy akkor jussak el A-ból B-be, amikor szeretettem volna.
Zsadon Éva, a mostani kiállításod egyik megcsodálója azt mondta, ő még kézzel sem tudna hasonlót alkotni. Ez szerintem hatalmas dicséret. Sok pozitív visszajelzés érkezik feléd?
– Igen, és ennek nagyon örülök, akárcsak annak, hogy többen mondták már, erőt és energiát ad nekik egy-egy képem. Ezt hallani valami fantasztikus érzés.
Szintén Évát idézve mondom – és teljesen egyetértek vele –, hogy fantasztikus látni, mennyi lelkesedés és tenni akarás van benned. Kimondhatatlanul fontos, hogy az embereknek legyenek céljaik. Te még a fizikai korlátaid ellenére is mersz nagyot álmodni, ami valóban példaértékű. Milyen vágyak motoszkálnak mostanság a fejedben?
– A legfőbb célom, hogy legyen egy saját műterem-lakásom, ahol minél inkább önálló lehetek. Jelenleg még segítségre van szükségem a festéshez több szempontból is, például az előpakolás, elpakolás tekintetében. Ezenkívül, mint mindenki, én is szeretnék fejlődni a munkám tekintetében, és örülnék, ha a kiállításaim által minél többekhez eljutna az üzenet, amit hiszek és vallok, hogy sérülten is lehet teljes életet élni. A festményeim már képeslap, hűtőmágnes és kulcstartó formájában is elérhetők, amire szintén nagyon büszke vagyok.
Akkor kijelenthetjük, hogy boldog vagy és elégedett?
– Igen. Ritkán ugyan, de olykor velem is előfordul, hogy elegem van mindenből, de általában ezen hamar túllendülök. Elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem, bár folyamatosan törekszem arra, hogy még jobb és jobb legyek. Igyekszem mindig kihozni magamból a maximumot. Tudod, a boldogságot először magamban kellett megtalálnom. Miután ez megtörtént, megtartani már sokkal könnyebb.
Paulik Fecó képei november 20-ig láthatók az Amadeus Kávéházban.
Képek: Nagy Kristóf
