- hirdetés -

A közelmúltban érkezett a hír, hogy a Norvégiában megrendezett World Cheese Awards versenyen az orosházi Pipitér Sajtműhely, Orosházi tekergő fantázianevű sajtja bronz minősítést kapott. A sajt manufaktúra vezetőjét, dr. Székely Nórát kérdeztük ezzel kapcsolatban.

Dr. Székely Nóra elmondta, hogy a 2023-as év rendkívül sikeresnek mondható a sajtműhely szemszögéből. Év elején a Magyar Ízek Versenyén szépen szerepelt az Orosházi Tekergő. Ezen felbuzdulva részt vettek két sajtjukkal, az Orosházi Tekergővel és a Kisvirág fantázianevű félkemény sajttal az Ételek Oszkárjának is mondott Great Taste Awards versenyen, ahol a londoni bírálók a nagyon előkelő két csillaggal díjazták mindkét terméküket.

Dr. Székely Nóra és néhány „Tekergő” (Fotó: CSJ.)

– Az eredmény ismeretében úgy gondoltuk benevezünk a világ egyik legrangosabb sajt minősítő versenyére, a World Cheese Awards-ra, melyet idén a norvégiai Trondheimben rendeztek meg. Itt több, mint négyezer terméket bírált el a kétszázötven, különböző csoportokba osztott neves sajtbíráló. Küldtünk ide is egy sajtot, mégpedig az Orosházi Tekergőt, amely egy parenyica jellegű, füstölt szalagsajt. Hát a mi tekergőnk kalandos utat járt be, mire a bírák elé kerülhetett. Postán, csomagként adtuk fel szeptember végén. Valami rejtélyes oknál fogva egy hónapig tekergett Európában, mire megérkezett. Lehet gondolni, hogy egy hónapig levákumozva, összenyomorgatva nem nyújtott olyan látványélményt, mint amikor még friss volt. Bírálták a kinézetet, a küllemet, az ízt, az illatot és még egy sor egyebet és még így, egy hónap csavargás után is méltónak ítélték a bronz minősítésre, ami egy hatalmas eredmény. Nagyon boldogok voltunk, minden esetre a legközelebbi alkalommal személyesen visszük ki a bírálók elé – meséli Nóra.

A magyar sajtkészítők nagyon szépen szerepeltek Norvégiában, hisz a World Cheese Awardson résztvevő hét magyar sajtkészítő mindegyike kapott valamilyen minősítést.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.