1. A verseny és a szervező
Jelen szabályzat az OrosCafe Kft. (továbbiakban: Szervező) által kezelt, karbantartott oroscafe.hu oldalon futó „Játsszon velünk, mert páros bérletet nyerhet a Csabai Kolbászfesztiválra” vonatkozik, (a továbbiakban: Verseny), az alábbi feltételekkel.
2. Kik vehetnek részt a versenyben?
- A Versenyben részt vehet minden 18 éven felüli, internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási- vagy lakóhellyel rendelkezik (a továbbiakban: Játékos).
- Amennyiben a győztes cselekvőképességében korlátozott, úgy a díjjal kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a díj átvételére csak törvényes képviselőjével együtt jogosult.
- Amennyiben a győztes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el.
- A Versenyben a Szervező és a dolgozói, valamint mindezen személyek Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói nem vehetnek részt.
- A Játékos a versenyben való részvétellel elismeri, hogy teljes körűen megismerte a Versenyszabályzatot, és azt feltétel nélkül elfogadja.
- Amennyiben a Játékos jelen részvételi szabályzatot vagy annak bármely rendelkezését nem fogadja el, valamint azzal kapcsolatban kifogást emel, a Versenyben nem jogosult részt venni, illetve a Versenyből automatikusan kizárjuk.
- A verseny lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Versenyszabályzat szerint történik. Amennyiben a Versenyszabályzat valamely kérdést nem szabályoz, úgy a hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
3. A verseny időtartama, menete
A válaszok beküldési határideje: 2023. 09. 25. – 2023.10.09. 23:59 óráig
Eredményhirdetés: 2023.10.10.
Nyertesek száma: 3
Díjazás:
A helyesen válaszolók között 3×2 darab bérletet biztosítunk a 26. Csabai Kolbászfesztiválra, amely a rendezvény teljes időtartamára szól.
A verseny menete:
- A verseny időtartama alatt a jatek@oroscafe.hu e-mail címre küldje a helyes választ a három kérdésre.
- A tárgyhoz írja: “kolbászfesztivál nyereményjáték” A levélben tüntesse fel, a helyes válaszok betűjeleit.
- A helyesen válaszolók között sorsolással dől el a nyertesek kiléte.
- A válaszok beküldési határideje: 2023. 09. 25. – 2023.10.09. 23:59 óráig
Ahhoz, hogy egy Játékos részt vegyen a Versenyben és jogosult legyen a díjazásra a Szervező honlapján (https://oroscafe.hu/) kikerülő játékfelhívás szerint kell eljárnia.
4. Díjazás, nyertesek
- A Verseny során a 3. pontban részletezett nyereményeket osztjuk szét.
- A díjazás készpénzre nem váltható és át nem ruházható.
- A nyertesek neveit a Szervező weboldalán teszi közzé legkésőbb az eredményhirdetésre megjelölt időpontot követő 1 órán belül.
- Pót nyertesek sorsolásának jogát fenntartja magának a Szervező, de az is elképzelhető, hogy új pót nyertest nem hirdetünk, a nyertes kiesése esetén a díjat egy későbbi játék során sorsoljuk ki.
A nyertes nem jogosult a nyeremény átvételére, ha:
- ha a versenyre jelentkezésekor nem töltötte be a 18. életévét;
- ha az értesítő levélre 5 munkanapon belül nem válaszol;
- ha bármely okból nem lehet felvenni a nyertessel a kapcsolatot;
- egyértelműen bizonyítható, hogy több és/vagy hamis regisztrációval vett részt a Játékban, mellyel jogosulatlan előnyre tett szert;
- egyértelműen bizonyítható, hogy a Játék menetét/eredményét bármilyen módon szándékosan befolyásolni próbálja;
- jelen részvételi szabályzat bármely pontját megsérti
- adózáshoz szükséges adatait nem adja meg
5. Nyertesek értesítése
- A nyertesekkel e-mail üzenetben vesszük fel a kapcsolatot és egyeztetjük velük a nyeremény átvételének részleteit.
- Amennyiben a nyertessel nem sikerül felvenni a kapcsolatot, a nyertes nem jogosult a nyereményre. A nyertes személyének azonosításához és ellenőrzéséhez a Szervező kötelezheti a nyertest személyazonosságának igazolására.
- Amennyiben a nyertes nem a levélben foglaltaknak megfelelően jár el, vagy a kért adatok közül egyet vagy többet (például adóazonosító jel) nem hajlandó a Megbízott rendelkezésére bocsátani írásban, jogosulatlanná válhat nyereményére.
6. Nyeremények kézbesítése
- A nyereményeket emailben küldjük ki a nyerteseknek.
- A Játékosok kötelesek együttműködni a nyeremények átvétele érdekében. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, és a nyeremény átvétele meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át és a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli ezzel kapcsolatban.
7. A Szervező felelőssége
A Szervező kizárja felelősségét a Játékosok téves, pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásából, a cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen személy törvényes képviselő hozzájárulása nélküli, vagy kiskorú személy regisztrációjából, valamint a nyertes részére elektronikus úton elküldött értesítésnek neki fel nem róható elvesztéséből, egyéb okból történő sikertelen kézbesítéséből, illetve annak késedelméből eredő, a Játékos vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében.
8. Adatkezelés és adatvédelem
8.1 Tájékoztatás
- A versenyben való részvétel és az ehhez szükséges adatszolgáltatás önkéntes. Tájékoztatjuk, hogy adatait az adatfeldolgozón kívül harmadik felek részére nem továbbítjuk, kizárólag a jelen szabályzatban részletezett célra használjuk.
- A Szervező kérésre részletes tájékoztatást ad az érintettnek az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről.
- Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni, továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni.
- Amennyiben az adatkezelési feltételek megváltoznak, a Szervező tájékoztatja a Játékosokat a módosításokról.
- Adatvédelemmel kapcsolatos panaszával a Játékos a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (www.naih.hu) vagy az illetékes bírósághoz fordulhat.
- A Játék résztvevőinek adatait a Szervező a 8.2 pontban meghatározottaktól eltérő célokból nem kezeli, és nem dolgozza fel, illetve adatait kizárólag tiltási nyilatkozatának kézhezvételéig kezeli.
8.2 Azáltal, hogy a Játékos részt vesz a versenyben,
- hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben nyer a Versenyben, akkor a nyeremény kézbesítéséhez nélkülözhetetlen személyes adatait (név, telefonszám, postacím, e-mail cím), a Szervező a nyeremény kézbesítése céljából az Információs Önrendelkezési Jogról és az Információ Szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezelje.
- feltétel nélkül beleegyezik abba, hogy adatait a Szervező (adatkezelő) jelen Verseny lebonyolítása során az nyeremények kézbesítése céljából, a verseny időtartama alatt felhasználja.
- A Játékosok személyes adatait a Szervező kizárólag a Játékosokkal történő kommunikációra használja, majd azokat a nyeremények sikeres átadása után törli.
- A Játékosok az adatkezeléshez történő önkéntes hozzájárulásukról a Játékra történő jelentkezés, a regisztráció folyamán nyilatkozatot tesznek.
- A Játékos által megadott adatok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, címelírás, téves vagy nem valós adat feltüntetése stb.) sem a Szervező, sem a Lebonyolító semmilyen felelősséget nem vállal, és ennek bekövetkezésekor nem köteles a nyeremények átadására.
- A Lebonyolító szavatolja, hogy az adatkezelés mindenben a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával történik.
9. Kizárás
A Versenyből kizárjuk azokat a Játékosokat, akik a játék szellemével ellentétesen vesznek részt a versenyben, azzal a céllal, hogy a nyerési esélyeiket megtévesztő magatartással megnöveljék, ezzel megfosztják a nyerési esélyektől a tisztességesen játszani kívánó többi résztvevőt. Egy email címről, csak egy megfejtés küldhető, aki ezt figyelmen kívül hagyja, szintén kizárjuk a Versenyből.
Felhívjuk a játékosok figyelmét, hogy a Szervező fenntartja magának a jogot, hogy ilyen cselekmény észlelése esetén kizárja a Játékost a Versenyből.
10. Vegyes rendelkezések
A Szervező fenntartja a jogot jelen részvételi szabályzat módosítására, a játék időtartamának lerövidítésére vagy meghosszabbítására és egyéb változtatásokra.
Ezt a versenyt az Instagram és a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.