A múlt hétvégi kardoskúti falunap színes eseményei között kiemelkedett az a kiállítás, amely Mészáros Tünde, orosházi amatőr alkotó festményeit tárta a közönség elé. Képein Orosháza nevezetes épületei mellett megelevenedett a kardoskúti puszta is, de a Balaton kis szeletét is megmutatta.
Mészáros Tünde pályája nem mindig volt festői, hiszen korábban a fotózás és a természet szépségeinek megörökítése foglalkoztatta, értékes felvételeket készítve. Korábban még saját szakácskönyvét is illusztrálta. Az inspiráció egy számára nehéz időszakban érte el, 2019-ben, a világjárvány alatt Mészáros Tünde karanténba került. A bezártság és az, hogy lányától kapott egy akvarell készletet lehetőséget adott számára, hogy alkosson és felfedezze a festészet világát.
A kardoskúti önálló tárlatára főként épületeket ábrázoló festményeket készített. Megjelent az orosházi malom, a Táncsics gimnázium, a történelmi egyházak templomai, de még az üveggyár és a főtéri üvegkörtefa is.
– Az orosházi sorozat azért különleges, mert a betegségem alatt festettem. Négy hónapig egy súlyos betegséggel küzdöttem. Szóval ezek egyfajta örömképek, terápiás jelleggel készültek, amelyek azt jelképeik: sikerült megcsinálnom – avatott be a képek megszületésének hátterébe az alkotó.
Hozzátette, hogy ezek az épületek, amelyek Orosházához kötik. Olyan kincsek, amit értékelni kell. Vallja, hogy a modern építményeknek – mint például az üveggyár – ugyanúgy megvan a varázsa, mint a régieknek.
Elmesélte, hogy görögkatolikus vallású emberként kötődik a szakrális helyszínekhez, templomokhoz, egyházi emlékhelyekhez és ezeket szívesen festi. A kardoskúti pusztát is elkészítette színes csendélet formájában. Ezeket a kiállítás után a település önkormányzatának is ajándékozta, de az igazi szerelme a Balaton, ezekből is jó néhány alkotást bemutatott.
– Mindig vannak új terveim. Jelen pillanatban a balatoni sorozatot szeretném továbbfejleszteni. Tihany a nagy kedvenc, de zánkai képeket is készítek. Ott is a települést meghatározó épületeket, közösségi tereket festem meg – osztotta meg terveit Mészáros Tünde.
A megnyitón Varga Pál, Kardoskút polgármester is köszöntötte Mészáros Tündét, egy szál virággal köszönve meg neki, hogy elhozta a településre a festményeit. Az amatőr festő is kifejezte a háláját, amiért a település lehetőséget biztosított arra, hogy szívből készült képeit egy önálló tárlat formájában bemutathatta. pá