- hirdetés -

Lassan megszokott lesz, hogy a görögdinnye szezonban mindenféle kuriózumnak számító dinnyék kerülnek elő. Némelyiket úgy faragják, késsel, pengével, másokat direkt különböző alakúakra növesztik a gazdáik. Ilyet keresve nem is kellett messze mennünk, mindössze a szomszéd városba, Hódmezővásárhelyre.

Pap Róbert dinnyetermelő már évek óta állít elő (termeszt, növeszt?) különleges alakú dinnyéket. A klasszikus kocka alakkal kezdte, de mint kiderült ez sem volt egyszerű és problémamentes.

A kocka alakú dinnyét a japánok kezdték termeszteni (Fotó: Somogyi Martin)

– A kocka alakú dinnyét a japánok kezdték előállítani 45 évvel ezelőtt. Dinnyetermelőként kihívásnak éreztem ezt a dolgot és 2016-ban magam is megpróbálkoztam vele. Be kell vallanom, hogy elsőre nem sikerült és egy időre el is ment tőle a kedvem, de csak piszkált belül a kis ördög és három év kihagyás után újra kezdtem. ’19-ben készültek el az első általam előállított, sima kocka dinnyék. Ilyet már sokan csináltak, én azonban egyedit szerettem volna, így jött a következő évben – azt hiszem, a világon elsőként – a dobókocka dinnye. Ennek a héjába bele voltak növesztve a dobókocka pontjai. Szabályosan, hogy a szemben lévő oldalakon szereplő pontok összege mindig hét legyen, mint az igazi dobókockán. Egy kerti buli alkalmával dobtunk is vele. Itt derült ki a fő hátránya a dinnye dobókockának, hogy sajnos egyszer használatos – mesél érdekes hobbijáról és alkotásairól Pap Róbert.

A sokoldalú és kreatív dinnyetermesztő nem állt meg itt sem. Megpróbált még egyet csavarni a dolgon, hogy valami magyaros is legyen a dologban. A következő évben megszületett a Rubik kocka-dinnye. Ennek, mint mondja egy hiányossága volt, az oldalak színezését nem tudta természetes módon megoldani, de a végeredményen így is egyértelműen látszott, hogy az egy Rubik kocka. Az idei évben aztán a mester – miután úgy érezte, hogy a kockát, mint témát kimaxolta – szív alakú dinnyét készített és ezt adta oda a párjának.

Jövőre a szív alakú dinnyét is tökéletesíteni szeretné Pap Róbert (Fotó: Somogyi Martin)

– Készítettem egy szív alakú formát és ebbe növesztettem bele egy dinnyét. Nem lett teljesen tökéletes, de valamennyire meg vagyok elégedve vele. A szezon hátra lévő részét arra fordítom, hogy tökéletesítsem ezt a formát. Igyekszem megtalálni az ehhez legalkalmasabb dinnyefajtát. (Bármilyen meglepő, a kockához teljesen más dinnyefajta alkalmas, mint a szivecskéhez.) Ezeket próbálom tesztelni, illetve tovább fejleszteni, hogy bele növesszem a nevet, vagy valami egyszerűbb feliratot. Készülök jövőre egy meglepetéssel is, de ez egyelőre még titok – tette hozzá Pap Róbert.

A termelő elmondta, hogy a vásárlóinak minden kocka dinnye mellé ad egy „snassz, mezei” gömbölyűt is, mivel a kocka dinnyék éretlenül vannak leszedve, így fogyasztásra alkalmatlanok.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.