Hazamegyek és teleragasztom a hűtőt a szavaival…Ez volt az első gondolatom, amikor a közel kétórás előadás után felálltam a székből – hozzáteszem, akár hármat is szívesen ültem volna benne, ha közben Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatót hallgathatom. Már a plakáton olvasható cím is rettentően izgalmas és csábító volt, „Szabadságra nevelünk! Fegyelmezéssel?”, amit pedig a helyszínen kaptunk, életre szóló lecke. A CsaládEgyetem által szervezett június 14-ei előadásnak a Petőfi Művelődési Központ adott helyet.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita remek előadó, ez vitathatatlan, aki tényszerű mondandója közé rengeteg életből vett példát, idézetet, kísérleti eredményt tűz. Így hat egyszerre szellemre és lélekre, így adja át évtizedes tudását és tapasztalatát, miközben – színészi képességeinek köszönhetően – közönségét egyszerre bilincseli le és szórakoztatja. Az előadás témája – kicsit pontosítva a címet – a belső szabadságra nevelés volt, amely, mint megtudtuk, fegyelmezés nélkül nem lehetséges.
– A gyerekeknek szükségük van a szabályokra, a korlátokra, mint ahogyan a paradicsompalántának a mellé állított karóra – fogalmazott Uzsalyné dr. Pécsi Rita. – Ha már megerősödött a kis „palántánk”, akkor elvehetjük mellőle, de addig biztonságérzetet fog neki adni, és érezni fogja, törődünk vele.
Így lesz a gyermekünk fegyelmezett. De mit jelent a fegyelmezettség? Jelen esetben nem a vak szófogadást vagy szabálykövetést, hanem „a belülről fakadó igen a jóra” érzést.
– Ha van önuralmam, azaz ha magamat kézben tudom tartani, az jó – folytatta. – Ezt tanítani kell a gyerekeknek, állandóan, megállás nélkül, és át kell hozzá adni az önfegyelem elsajátításának módját – emelte ki. – Ehhez fegyelmeznünk kell őt mégpedig úgy, hogy a jóban megerősítjük, a szabályokat, a vele szemben támasztott elvárásokat világosan, egyértelműen fektetjük le, a korlátokon belül szabadságot biztosítunk a számára, és mi magunk is mintát nyújtunk saját cselekedeteinkkel.
A neveléskutató kiemelte, nagyon fontos a felek közötti bizalom, szeretet, a közösen töltött, lassan járó idő, amelyet a szülő és a gyermek egymásra fordít, egymásnak szentel.
– A fegyelmezés nem szükséges rossz, vállaljuk hát fel! – fogalmazott. – Akit nem fegyelmeznek, akit nem vezetnek, úgy érzi majd, nem törődnek vele, és ez, ha befelé irányul, szorongást, ha kifelé, agressziót eredményezhet. Amíg a gyermekben nem alakult ki a belső szilárdság, addig külső segítségre van szüksége. Nem pórázra, amit rángatnak, hogy „ezt ne csináld!”, „oda ne menj!”, hanem egy karámra, amelynek pontosan meghatározott korlátai vannak, de amin belül folytonos a biztonság- és szabadságérzet.
– Ahogy nő a gyermek, és ahogy erősödik az önfegyelme, egyre szélesedik, tágul a karám mérete is, de nagyon fontos, hogy csak olyan döntéshelyzet elé állítsuk őt, amely megfelel az életkorának – tette hozzá.
A témák között szerepelt még a hisztikezelés, a higgadtság megtartásának módjai és előnyei, és hangsúlyos helyen állt a csend szükségessége is.
– Az idegrendszer lenyugtatásához szükségünk van a csendre – folytatta az előadó. – A folyamatos zajban – legyen az tévé, rádió, hangos beszélgetés – az emberek egy idő után szinte puskaporos hordóvá válhatnak, és képesek bármikor felrobbanni. Emellett figyeljünk oda arra is, hogy ne legyen túl ingergazdag a környezet, mert az idegrendszer nem lesz képes mindent feldolgozni. A sok játékfigura és délutáni elfoglaltság helyett legyenek vidám, oldott, közösen töltött percek, amely során a szülő-gyermek között lévő bizalmi kapcsolat egyre inkább elmélyülhet.
– Kritizáljuk keveset és helyette dicsérjük sokat! A kritika az idegrendszer számára olyan, mint a fizika bántalmazás. Vegyük észre, ha gyermekünk ügyes, kapjuk rajta, ha valami jót tesz!
– Ha viszont vétett, bocsássunk meg neki és felejtsük is el, ne hánytorgassuk fel neki a tévedéseit! Legyenek fontosak a lefektetett szabályok, de ha azt látjuk, szüksége van rá, egyszer-egyszer engedjük el azokat, hogy érezze, nagyon fontos a szabály, de ő még fontosabb – emelte ki a neveléskutató.
Fotók: Horváth Bence
