- hirdetés -

Közös, kihelyezett véradást szervezett az O-I Hungary Kft. és az OROSházaGLAS Kft. A két gyár munkatársai közül negyvenen jelentek meg, akik így közel 120 életet menthetnek meg. Az önkéntesek közül többen első véradóként csatlakoztak az eseményhez, hogy segítsék a Vöröskereszt munkáját.

Az O-I Hungary és az OROSházaGLAS munkatársai közül is 20-20 fő érkezett május 26-án az öblösüveggyárba. Az önkéntes véradásra irodai dolgozók, gyári munkások és a vezetőség néhány tagja is eljött, hogy segítségükkel több életet is megmenthessenek.

– A véradást nagyon fontosnak tartjuk, ezért is szerveztük meg az eseményt. Mindenki ismeri a szlogent, hogy „Adj vért és ments meg három életet!”. Ha jól számoltuk, a mai napon 120 emberen tudunk segíteni a véradással. Ez az egyetlen olyan módja ugyanis annak, hogy azoknak a betegeknek akiknek erre szüksége van, ezeket a vércsoportokat pótolni tudják. Emellett a gyárban is rengeteg véradónk van, így egy kihelyezett formában szerettük volna megrendezni ezt a napot a szomszédos gyárral karöltve – mondta Mézes Ádám, az O-I Hungary Kft. People and Culture menedzsere.

Kecskemét Tímea, az OROSházaGLAS HR munkatársa hozzátette, már tavaly, az Üveg Évében szó volt arról, hogy szeretnének egy közös véradást szervezni, hiszen egy szoros kapcsolat alakult ki a két cég között.

– Tőlünk is 20 fő vett részt a véradáson, és azt vettem észre, hogy ebben a szervezett munkahelyi formában sokkal bátrabbak az emberek, hisz munkatársaikkal közösen jönnek. Mindez egy nagyon fontos társadalmi összefogás, amellyel rengeteg életet menthetünk meg, a céggel pedig mi is támogatjuk ezt a nemes célt – hangsúlyozta Kecskeméti Tímea.

A regisztráció után mindenki elfoglalta helyét a kijelölt ágyakban, majd a véradás után apró ajándékokkal távoztak. Az első véradók még egy emléklapot is kaptak segítségükért. Szabóné Börcsök Márta, a Vöröskereszt orosházi területének munkatársa elmondta, mindig várják az újakat, mert az állandó véradók egyre inkább idősödnek.

Fotók: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.