- hirdetés -

A győriek abszolút a magukénak érzik Schima Bandit és kulturális örökségét, pedig az aranykoszorús iparművész Orosházán látta meg a napvilágot. Olyan művészeti ágban remekelt ő, amelyre csak kevesen képesek, a magyar és európai vasművesség történetébe egyaránt beírta magát az ötvösmester.

Munkái a világ szinte minden táján megtalálhatók, ezek közül az egyik leghíresebb az 1914-ben II. Vilmos német császárnak készített díszfokosa. Alkotásával igencsak elnyerte a császár tetszését, aki egy 36 briliánssal ékesített nyakkendőtűt küldött neki megelégedése jeléül. A másik méltán ismert műve az az 1916-ban készített Győzelmi koszorú, amelyet V. Mohammed török szultánnak készített, és aki ezért Művészeti Ezüst érmet küldött a számára, és felesége, Sz. Ráday Mária számára, aki pedig a Győzelmi Koszorú kézimunkáit készítette – írja a köztérkép.

Schima András 1882-ben született Orosházán. Édesanyja Baumann Karolina, édesapja Schima Károly géplakatos volt, Bandi fiuk harmadik gyermekükként jött a világra. A család sokat nélkülözött, és miután Orosháza már nem nyújtott biztos megélhetést a számukra, Aradra költöztek. Schima Bandi már az elemi iskola első osztályában bizonyította tehetségét, szép rajzaiért cukorkát kapott jutalmul – tudjuk meg a kisalfold.hu cikkéből. Később ösztöndíjjal bejutott az Aradi Fém és Faipari Szakiskolába, majd az Aradi Gépgyárban lakatosként dolgozott. Hatalmas eredmény, hogy az itt készített munkái kikerültek Franciaországba a párizsi világkiállításra. Az Iparkamara Ösztöndíjának segítségével eljutott Berlinbe, is ahol az Iparművészeti Főiskolán elsőként végez. A pozsonyi szakoktatói évek után 1919-ben költözött Győrbe, itt tanított a Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában, itt nyitotta meg önálló műhelyét, és itt is hunyt el 1959-ben. A Magyarország Aranykoszorús Mestere címet 1932-ben nyerte el.

Kovácsoltvas remekei Győrben többek között a Nagyboldogasszony-székesegyházban és a nádorvárosi evangélikus templomban láthatók, az ő munkája a székesegyház bronzkapuja, a főoltár szentségházának a kenyértörés jelenetét ábrázoló ajtaja, a gyárvárosi templom úrmutatója. Emellett az Aranyhajó és a Rigófészek cégérei a várost díszítik.

Ötvösmunkái mellett több évtizeden át készített képes- és levelezőlapokat. Saját készítésű postai küldeményei között szerepeltek magánlevelek, ismerősöknek szóló gratulációk és hivatalos beadványok is.

A művész legjelentősebb alkotásainak gyűjteménye 1962-ben került a győri múzeumba. A korai pozsonyi, berlini tanulmányrajzoktól, tervektől a mintegy 200 darabot számláló műkovács és iparművészeti tárgyakig számos érték megtalálható itt – olvasható a megyerikum oldalán.

Schima Bandi teste a győri köztemető díszsírhelyén nyugszik. 1965-ben emlékszoba nyílt az ötvösmester örökségéből, 2002 októberében reprezentatív album jelent meg Győrött műveinek fotóival. Utolsó lakhelyén, Győrött utcát neveztek el róla.

További információk és képgaléria a Facebookon!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.