- hirdetés -

Utoljára 2019-ben rendezték meg a régi, hagyományos formájában a Táncsics Napot a gimnáziumban, idén azonban újra a megszokottak szerint zajlik majd az esemény. A gálaműsor is visszatér, amit már most nagy izgalommal várnak a pártokat alapító osztályok.

Több évnyi kihagyás után ismét a régi, megszokott formájában rendezné meg idei Táncsics Napját a gimnázium. A 49 évvel ezelőtt útjára indított rendezvény (ezek közül a koronavírus járvány miatt összesen 47 rendezvény valósult meg) az idők során sokat alakult, formálódott. Már jó pár éve a Petőfi Művelődési Központ színpadán a diákpártok gálaműsorával indul az esemény.

– Ez a 2020/2021-es tanév során elmaradt, tavaly pedig a még mindig bizonytalan járványhelyzet miatt nem mertünk belevágni. Idén sokáig a megugrott árak miatt ez kérdéses volt, de a jelenlegi tervek szerint mégis megvalósulhat. Igaz, a színpad foglaltsága miatt ennek az időpontját kicsit változtatni kellett – ismertette a részleteket megkeresésünkre Varga László, az iskola pedagógusa.

Idén is kreatív programokkal készülnek (Archív fotó: Rosta Tibor)

Korábban ugyanis a gálaműsor és a Táncsics Nap egymást követő napokon volt. A diákgálát ezúttal március 31-én pénteken, 15 órától rendezik meg. Erre már most nagyon készülnek a diákpártok – táncos produkcióikkal és videófilmjükkel – hiszen itt mutatkozhatnak be a közönség, a diáktársak előtt. Annak is a tudatában vannak, hogy ennek a megmutatkozási lehetőségnek igen nagy súlya, jelentősége van.

Ezt követően a tényleges Táncsics Napot április 5-én, szerdán rendezik meg, melyre szintén nagyon készülnek.
– A szervezést már tavaly, december elején megkezdtük. Várhatóan idén is sok és sokszínű, a diákpártok által szervezett programokkal találkozhatnak majd a tanulók (a programok egyeztetésére még ezután kerül sor). Kampányolhatnak is a diákpártok, melynek induló dátumát közös megegyezéssel március 20-ban határoztuk meg – tette hozzá Varga László.

Idén visszatér a gálaműsor is, melyre már gőzerővel folyik a készülődés (Archív fotó: Kecskeméti Krisztina)

A kampány során akár az iskolában plakátokkal, akár a szünetekben rádiós műsorral vagy gyorsan lebonyolítható vetélkedőkkel, interneten keresztül megjelentetett digitális tartalmakkal igyekezhetnek minél több szimpatizánst maguk mellé gyűjteni. A vetélkedés tétje, hogy a szavazás során ki nyerheti el az év osztálya/diákpártja címet. Bíznak benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan színvonalas, a diákok számára számára maradandó és emlékezetes lesz az idei Táncsics Nap, melynek érdekében minden szükséges előkészületet megtesznek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.