- hirdetés -

Együttműködés született az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kara és az orosházi Vörösmarty iskola között. Ennek keretében tanítóképzős hallgatók érkeznek majd a Vörösmartyba, a helyi általános iskola egyik pedagógusa pedig a jövőben óraadóként tevékenykedik a felsőoktatási intézményben.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, és ezzel hazánk legrégebben működő pedagógusképző intézménye. Hasonlóan patinás múlttal rendelkezik az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, amely ebben a tanévben 120 éves fennállásának ünnepségsorozatával jubilál.

– Intézetvezetőként, tanszékvezetőként, és eredeti diplomám szerint magyar-történelem szakos tanárként egyaránt fontosnak tartom az elméleti tudás átadása mellett a hallgatók minél teljesebb körű gyakorlati felkészítését leendő szakmájukra. Több évtizedes együttműködése van karunknak, a korábbi Tanárképző Főiskolának a szegedi Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolával – 2017-ig a főiskola szervezetébe is tartozott a gyakorló–, de fontosnak tartom az intézet kapcsolatainak bővítését, és a szegedi általános iskolák mellett a régió egyéb iskoláiba is elvinni a hallgatókat. Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola ének-tagozata, sikeres gyermekkórusai, az iskolában zajló oktató, nevelő munka arra késztetett, hogy megkeressem az iskola vezetését a tanítóképzés színvonalának emelése érdekében, és nagy örömömre szolgált, hogy a felvetésem értő fülekre talált – nyilatkozta Dr. Fizel Natasa a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézetének intézetvezető főiskolai docense, a Szociálpedagógus-képző Tanszék tanszékvezetője, aki egyben az orosházi Vörösmarty iskola egykori diákja is.

A most megszületett együttműködés keretében a tanítóképzős hallgatók tanévenként legalább egy alkalommal látogatják majd meg a jövőben a Vörösmarty iskolát, ahol megismerkedhetnek az iskola szervezetével, működésével, pedagógiai programjával és néhány tanóra/kóruspróba erejéig hospitálhatnak is.

Tóth Margit, az iskola ének-zene szakos tanár és tanító pedagógus kollégája pedig a jövőben a tanítóképző munkájába is bekapcsolódik óraadóként mind nappali, mind levelező tagozaton.

– Hiszem, hogy ez a szakmai együttműködés mindkét intézmény számára gyümölcsöző lesz, és csak kezdetét jelenti egy olyan együttműködés-sorozatnak, amely során az iskola tanulói, pedagógusai, valamint a pedagógusképző kar hallgatói és oktatói kölcsönösen tapasztalatokat szerezhetnek egymás munkájának, a másik fél intézménynek a megismerése során – fogalmazott Dr. Fizel Natasa.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Kodály Zoltán Gyermekkórusa (Fotó: Vörösmarty Mihály Általános Iskola)

Orosz László, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetője a két nagy múltú intézmény együttműködésében szintén a kölcsönös, mindkét fél számára előnyökkel járó közös munka és siker lehetőségét látja. Mint minden hasonló esetben, így most is nagy örömére szolgál az iskolának, hogy az egykori tanítványokkal kapcsolatot ápolhat akár a személyes, akár a digitális találkozások alkalmai során. A most kötött együttműködési megállapodás újabb apropót ad arra, hogy az iskola terjessze nevelés-oktatásban szerzett jó gyakorlatait, a pedagógus kollégák átadhassák – most éppen a pályájukra készülő egyetemi pedagógus hallgatóknak – tudásukat, tapasztalataikat.

Fotó: Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyűjteménye

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.