Az egyik helyi kávézóban folytatott beszélgetésünk során minden második érkező vagy épp távozó vendég odajött egy köszönésre, kézfogásra vagy újévi jókívánságra dr. Blahó Jánoshoz. A város apraja-nagyja ismeri és tiszteli őt, a nagyszénási születésű, eredetileg biológia-földrajz szakos pedagógust, aki 26 éven át igazgatta a Táncsics Mihály Gimnáziumot, előtte pedig 8 éven át igazgatóhelyettesként tevékenykedett a nívós, szakmaiságáról híres intézményben. Fél éve már, hogy az élő legenda elköszönt szeretett iskolájától, de számára a nyugállományba vonulás közel sem jelenti azt, hogy az életében most már a pihenésé lesz a főszerep.
– Reggel ugyanúgy 6 órakor csörög az ébresztőórám, mint korábban, utána fél óra tornával indul a napom – kezdte. – Egész életemben sportoltam, atletizáltam, kézilabdáztam, kosárlabdáztam, igényli a szervezetem a mozgást. Természetesen a jó közérzet mellett az is cél, hogy megmaradjanak a megfelelő izomtónusok. Ez a harminc perc az egész napomra kihatással van, tudom, érzem, úgyhogy ez kötelező penzum, akárcsak az esti fél óra mozgás. Minden reggel bekísérem a feleségemet a munkahelyére, majd elintézem az aktuális teendőimet. A csütörtök az egyetemi napom, ez a hét legsűrűbb, legmozgalmasabb része. A Szegedi Tudományegyetem munkatársa vagyok, a Mérnöki Karon dékáni tanácsadóként, az SZTE Junior Akadémiai Programban pedig regionális koordinátorként – a régióba Békés mellett Bács-Kiskun és Csongrád vármegyék tartoznak – tevékenykedem. Hihetetlenül fontos, hogy az SZTE tehetséggondozó programjához orosházi iskolák is tudtak csatlakozni. Ennek köszönhetően egyetemi vendégtanárok érkeznek a gimnáziumba órát tartani, és a középiskolásaink be tudnak csatlakozni az egyetem kísérleteibe, élő projektjeibe. A cél az, hogy a diákok olyan kreatív képességekkel gazdagodjanak, amelyekkel az újabb és újabb kihívásokra releváns válaszokat tudnak adni.
Nem is lehet könnyű lassítani annak, aki egész életében aktív volt. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Orosháza Városért címmel elismert dr. Blahó János így vall erről.
– Aki leáll, mentálisan és fizikálisan is elkezd leépülni. Nem ez a jó út, hanem ha célokat, akár célok sokaságát tűzzük ki magunk elé. Mára megértettem, hogy az életet nem leélni, hanem megélni kell. Ahogy idősödünk, egyre inkább gyorsul mellettünk az idő, ami maradt, azt meg kell próbálnunk kihasználni.
– Hitvallásom, hogy minden gyermek tehetséges, csak meg kell adni a lehetőségét annak, hogy felszínre tudja hozni a képességeit. Ezért dolgozom még mindig az orosházi Oktatási Kerekasztal titkáraként (is). Egy sikeres karrierívet kínálunk a helyi gyerekeknek az óvodától az általános és középiskolán át az egyetemig, majd bízunk benne, hogy ez a rengeteg tehetséges és képzett fiatal itt, a mi városunkban marad. Egy település tudástőkéje kincs, amely mindenre hatással van. Pozitívan befolyásolja az ipar fejlődését, a szolgáltatórendszer bővülését, amely GDP növekedéshez, nagyobb adóbevételhez és így az életszínvonal emelkedéséhez vezet. A történelmünkből megtanulhattuk, hogy akár egy megtépázott, csonka nemzet is helyre tud állni az oktatáson keresztül.
Dr. Blahó János több diákját motiválta azzal a kulcsmondattal, miszerint diákként ő is az átlagos képességűek közé tartozott. Sikereit – kiváló tanárai mellett – annak köszönhette, hogy voltak céljai, és be mert lépni az előtte kitáruló ajtókon. Ha pedig az az ajtó vonzotta, amely zárva volt, megtanult kitartóan dörömbölni az ajtaján.
– Volt idő, mikor diákként én is beskatulyázottnak éreztem magam. Akkor megfogadtam, hogy sosem ítélkezem felületesen. A tehetséget úgy lehet feltérképezni egy gyermek esetén, ha különböző pedagógiai szituációkban látjuk őt működni. Ma már nem használhatók a régi módszerek, a sablonok, nem lehet tölcsérszerűen beleönteni a gyerekek fejébe a tudást. Helyette játékos tanulás kell, amely a kompetenciák fejlesztésére és a problémamegoldó képesség fejlesztésére irányul. És kell a jó pedagógus is, akinek módszerei és személyisége magával ragadja a diáksereget – fogalmazott.
Még mindig a fiatalok támogatása, a jövő generáció lehetőségeinek bővítése a volt igazgató legfőbb célja. De nemcsak a munkáról szól dr. Blahó János élete. A kitűzött szakmai célok után azokról a tevékenységekről is mesélt, amiket a legszívesebben választ szabadidejében. Sőt, azt is megtudtuk, milyen vágyakat szeretne még valóra váltani.
– Az első és legfontosabb, hogy hivatásos nagyapa vagyok. Két gyönyörű lányunokám van a fiamék jóvoltából, és reményteljesen várjuk a jövőt lányomék oldaláról is. Az unokák születése számomra nem egy életesemény, hanem egy életprogram kezdete, szeretnék velük minél többet játszani, tanítani őket és tanulni tőlük. Emellett van egy szép kertem, amiben jól érzem magam. Tavasszal kicsal a halastó, a patak, a sziklakert és a konyhakert, oltok, szemzek, különleges növényeket gondozok és termesztek. Szeretem a színházat, a zenét, imádom a jazzt, többször is volt szerencsém találkozni Benkó tanár úrral, ezek máig feledhetetlen élmények.
– Elővettem újra a gitáromat. Elég szerény a zenei műveltségem, de ahhoz annak idején elég volt, hogy Szegeden a Boszorkányszigeten jó hangulatot teremtsünk paprikáskrumpli-főzés közben. Nem utolsó sorban pedig imádok olvasni, esténként mindig könyvvel alszom el, ez így van már jó ideje.
Bár manapság is sok a tennivaló, és igencsak sűrűek a napok, azért az a napi teher, az az óriási felelősség, amely az iskolavezetéssel járt, már nem nyomja dr. Blahó János vállát. A fizikailag és mentálisan is felszabadult idő olyan rég elfeledett vágyak újraéledésére adott lehetőséget, mint például az idegenvezetés.
– Idegenvezető is vagyok, sőt, idegenvezettem is régen. Úgy döntöttem, újra megpróbálom. A legjobban annak örülnék, ha valamelyik görög szigeten dolgozhatnék, annak idején Görögországban voltam telepített idegenvezető. A szívem másik csücske Spanyolország, ott is szívesen töltenék huzamosabb időt, nem beszélve arról, hogy akkor a lányomékkal is többet tudnék találkozni. Most ebbe az irányba tervezek lépni, kellemes színfoltja lenne az életemnek, ebben biztos vagyok – zárta gondolatait.
Fotók: Horváth Bence
