- hirdetés -

Január elsejétől nem csak az évszám változott, hanem a megyék elnevezése is, illetve számos más szervezet is új nevet kapott.

Az Alaptörvény 11. módosításának megfelelően január elsejétől a megyéket vármegyékre nevezik át. Ez azt jelenti, hogy az út melletti táblákat is cserélni kell, összesen 714 megyejelző táblát cserélnek le a Magyar Közút munkatársai, Békésben már az új tábla látható.

Fotó: Horváth Bence

Békés Vármegye Önkormányzata – így nevezik január 1-jétől a megyei önkormányzatot is. Még a novemberi megyegyűlésen alkottak rendeletet Békés vármegye jelképeiről, a Békés vármegye név használatáról, valamint módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, illetve a hivatal alapító okiratát is, ami szerint a hivatalt Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatalra keresztelik át.

Zalai Mihály, a közgyűlés elnöke szerint ezzel a megnevezéssel visszatérnek a demokratikus megyei működéshez, melynek évszázadokra visszanyúló történelmi alapjai vannak. Az átnevezés költségeiről szólva úgy fogalmazott, hogy január elejéig egyedül a bélyegzőket kell megváltoztatni, minden egyebet pedig csak akkor szükséges, amikor egyébként is eljött a csere ideje. Így semmilyen előrehozott kiadást nem jelent az önkormányzat számára a névcsere. Erre van is lehetőség, hiszen az Alaptörvény-módosítás szerint a megyei elnevezés használható addig, ameddig az áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

Már a rendőrségnek is megváltozott a neve

A táblát már lecserélték Békéscsabán a rendőr-főkapitányság előtt, az új név Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Információs Portál

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.