- hirdetés -

Az adventi várakozás ideje alatt több gyűjtést is szervez az iskola.

 A Vörösmarty Mihály Általános Iskola ilyenkor ünnepi díszbe öltözik.  A megszokott dekorációt az idén egy hangulatos, melegséget sugárzó kandalló is kiegészíti.

– Mint minden évben, így most is gyűjtést szervezünk az iskolában. A daganatos és rászoruló gyerekeknek táblás csokit, a GYIÖK felhívásához csatlakozva mikuláscsomagokat, a beteg gyermekeknek pedig plüssöket hoztak pedagógusok és szüleik támogatásával a tanulók. Decemberben a diákok között könyvcsere programot hirdettünk. A behozott könyvért cserejegyet kapnak, amit egy másik könyvre tudnak beváltani. Örökös ÖKO-iskola lévén ebben a tanévben is nagyon várják a gyerekek az ÖKO-vásárt, ahol kicsik és nagyok a karácsonyi ünnepekre apró, az iskola dolgozói és tanulói által készített ajándéktárgyakat vásárolhatnak szeretteik részére – adta hírül Vargáné Gyömrei Anita tanárnő, a diákönkormányzat vezetője.

Egyedi kandalló a Vörösmarty iskolában (fotó: iskola)

Az iskola ének-zene tagozatos tanulói szorgalmasan készülnek a december 21-i városi karácsonyi hangversenyükre, a 6.a osztály a Mikulás kesztyűje című színdarabot december 5-én az 1-2.osztályosoknak adta elő, az irodalmi szakkör a betlehemes játékukra, valamint a 2.a osztály a december 18-i városi gyertyagyújtásra készül.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.