Mint arról korábban hírt adtunk, a Pásztor András vezette háromfős csapat nyerte idén a Budapest-Bamako Rally-t. Most az orosházi pilóta segítségével igyekszünk bepillantani a háromhetes verseny kulisszái mögé.
Egy háromhetes afrikai versenyen sok minden előfordul, sok mindenre fel kell készülni és sok olyan dolog is van, amire nem lehet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a versenyzők – bármelyik kategóriában induljanak is – emberek, természetes napi szükségletekkel. A versenyről készült tudósításokban ezek nem szoktak szerepelni.
Három felnőtt férfi, három héten keresztül egy autóban összezárva, klasszikus konfliktus forrás. András és csapata humorral húzta ki a fogát ennek a problémának.
– A Bamako előtt elmentünk így együtt két kisebb versenyre, hogy szokjuk egymást. A három hét nem hozott komolyabb feszültséget, persze tettünk is érte. Reggelente úgy indultunk, hogy ökölösszecsapás, aztán a jelmondat: Mindenki felejtse el az előző napi sérelmeit – mára újakat kap. Ha valaki elkövet egy-egy hibát, nem siklottunk át felette, hanem elkezdtük „oltani” a másikat, poént csináltunk az egészből, viccel oldottuk a feszültséget. Ha kérdés merült fel, pl. hány kenyeret vegyünk, hármunk közt gyorsan kialakult egy többség és az döntött. Ez persze megint újabb poénforrás volt a kisebbségben maradt társsal szemben.
Akár mennyire is verseny van, enni, inni azért kell. Ezt is meg kellett oldani. Nagy mennyiségű ételt itthonról vinni nem célszerű. Nem jó három hétig ugyanazon a koszton lenni, meg aztán a megpakolt hűtőláda is súly, amiből az offroadban minél kevesebb van, annál jobb.
– Voltak persze konzervek, tasakos leves, de általában vásároltunk. Ezt is be kellett a napi rutinba építeni. Kenyeret és vizet minden nap venni kellett. Az evés egy kicsit mindig háttérbe szorult. Pl., ha reggel hatkor volt eligazítás, nagyon időben kellett kelni, hogy addigra mindent összepakoljunk a kocsiba. Nap közben csak úgy kézből, menet közben kaptunk be pár falatot. Ha olyan helyen mentünk át, megálltunk a boltnál. Este mikor beestünk a napi célba, le kellett tölteni a kocsi adatrögzítőjéről a menet adatokat, le kellett adni, aztán átvizsgálni az autót, ha kellett szerelni, közben az egyikünk táborhelyet keres, a másik megpróbál valami kaját összeütni. Este 10-11 körül jutottunk oda, hogy harapjunk valamit, aztán gyorsan alvás, mert reggel négykor ébresztő. A tisztálkodást egy lavór vízből megoldottuk. Fent kezdjük, lenn befejezzük.
Ahol bevétel van, ott kiadás is. Amit megeszik az ember, annak egy része távozni is fog…
– Férfiakról lévén szó, a kisebb ügyek nem jelentettek problémát, megáll az ember és elintézi. A nagyobb dolgoknál ott a gyalogsági ásó, vagy a lapát és némi papír. Megfelelő helyet kell keresni, megásni, a végén pedig betemetni. A higiénia itthoni szokásainak szorításán azért sok esetben lazítani kell. Vannak dolgok, amire a rutintalanabb versenyzők nem vigyáznak eléggé. Ilyen a malária is. Szúnyogriasztóval például mindig, de különösen este, be kell kenni magunkat. A mostani Bamako-n is lettek néhányan maláriások.
Nem csak versenyzésből áll a három hét. Éjjelente aludni kell, de hol?
– Volt, hogy sikerült szállást foglalni, volt, hogy sátorban, vagy a kocsiban aludtunk. Olyan is, hogy volt szállás, de mégis a kocsiban és sátorban töltöttük az éjszakát. Itt megnéztük a szállást, de a rengeteg bogár és a tisztasági körülmények miatt békén hagytuk. Hozzá kell tenni, hogy ha van szállás, akkor is beviszem magammal a hálózsákomat és abban fekszem, illetve a párnára – ha mást nem – egy pólót ráhúzok, mert jobb a békesség. Megérkezéskor vastagon befújom a levegőt, az ágy alját meg minden elérhető helyet Chemotoxszal, így meg lehet lenni.
Az afrikai bennszülött lakosság más kultúrát képvisel, mások a szokások, máshol van a határ elfogadott és nem elfogadható között. Ebből is alakulhatnak érdekes helyzetek.
– Afrikában nem az a kérdés, hogy levesznek-e, hanem, hogy mennyivel. Volt eset, hogy egy ellenőrző ponton, ahol valójában nem kell fizetni, a katona közölte, hogy 80 dollárt adjak, ha tovább akarok menni. Mit volt mit tenni, odaadtuk. A mögöttünk jövők összetorlódtak többen, azok megúszták a fizetést. Ha barátsággal, mosolyogva, érdeklődve közelítesz, ők is így állnak hozzád – különösen, ha megtoldod néhány kisebb ajándékkal. Lényeges, hogy ki, hogyan kommunikál velük. Alapból nagyon barátságosak az ottaniak és nagyon kíváncsiak is. Volt, hogy megálltunk vizet vásárolni és ketten bementek a boltba, én maradtam az autóban. Pillanatok alatt körbevettek, vagy negyvenen. Tapogatták, simogatták, nézték az autót, én pedig azt figyeltem, mi marad belőle a nagy érdeklődés végére. Szerencsére a katonák észrevették a csődületet és odajöttek intézkedni. Az egyik bement a boltba segíteni a fiúknak, a másik kinn oszlatta a tömeget. Összességében nem volt komolyabb problémánk a helyiekkel az egész túra során.
