Az egykori orosházi labdarúgó hazatért.
Mórocz Zsolt a közelmúltban pódiumbeszélgetésen vett részt a 120 éves Vörösmarty iskola ünnepi rendezvénysorozatán. Felelevenítette sportpályafutását, iskoláskori külföldi utazásait. Idő hiányában sok kérdés nyitva maradt. Erre kértük a választ a 42 éves sportembertől.
Hogyan emlékszel vissza a diákéveidre?
– Csodás emlékeim vannak az egykori „hármas” iskoláról. A szalmapiactéri kisiskolában élveztem a tanulást. Igazi szabadságérzetem volt, csodás pedagógusok hagytak gyereknek lenni, a szabadtéri focizás és bújócskázás a mai napig bennem él. Sokat köszönhettem Dancz Gyula igazgatónak. A felső tagozaton is jobbnál jobb pedagógusok tanítottak. Fodor tanár úr a kézilabdát, Ilovszky tanár úr az atlétikát, Ökrösné Éva néni a tornát szerettette meg velünk. A labdarúgás felé Szűcs Feri bácsi terelgetett, remek iskolai csapatunk volt Erzsiák Gabival, Cseh Krisztiánnal, Frankó Gabival, Székely Gyurival, Laluska Zolival, Oszadszky Csabival.
Iskolásként a labdarúgás révén kétszer is jártál az Egyesült Államokban.
– Amerika meghatározó pont az életemben. Első alkalommal Maginyecz és Ökrös tanár urak remek csapatot hoztak össze a körzet iskoláskorú gyerekeiből, így 1992-ben Minneapolisba utazhattunk. Sikert sikerre halmoztunk a labdarúgással akkor csak ismerkedő országban. Valóságos sztároknak éreztük magunkat. Második utunkat Szűcs Ferenc tanár úr szervezte, 1994-ben Los Angelesben döntőt játszottunk abban a stadionban, ahol két nappal előtte R. Baggio kihagyta a 11-est a világbajnoki döntőben a brazil-olasz meccsen. Aki valaha is focistának vallja magát, azt tudja, hogy mit jelentett számunkra ebben a stadionban pályára lépni.
Felnőtt korban sem szakadtál el a sporttól.
– Egyetemi éveim alatt, 1999-ben az NB I-es Szegedre kerültem. Számtalan mérkőzést játszottam az NB I-es utánpótlás-bajnokságban, a felnőttek között egy Újpest-Szeged mérkőzésen egyszer pályára léptem az élvonalban is. Sajnos idény közben megszűnt a Szeged LC, azóta sincs NBI-es csapata a városnak. Több száz másod-, és harmadosztályú mérkőzéssel a lábamban fejeztem be a pályafutásom. Teljesnek érzem a karrierem, sokat kaptam és adtam a focinak. Imádtam Szegedet és azt a miliőt, amit a szurkolók ott teremtettek. Több százan kísértek bennünket vidékre is, a kanyarban ott voltak a kék-feketék. Ma is kiráz a hideg, amikor győztes meccs után együtt énekeltük, hogy ki nem ugrál nem szegedi, hej, hej…! Az akkori NBI/B-s bajnokságban a Nemzeti Sport osztályzatai alapján én lettem a legjobb belső védő az országban. Ez talán a legnagyobb sportsikerem, amire máig büszke vagyok.
Orosházán kezdted és úgy néz ki, hogy itt is fejezed be a labdarúgást.
– Valószínűleg így lesz. Néhány hete kerestek meg Orosházáról, hogy a most alakult nagypályás öregfiúk csapatba igazoljak, ahol szervezett bajnokságban rúgják a labdát. Örömmel mondtam igent, hiszen még nem érzem magamat olyan öregnek.
Mivel foglalkozol a civil életben?
– Szegeden két diplomát szereztem, a Jogi Kar Munkaügyi szakán Humán Erőforrás menedzserként végeztem, majd a GTK egyetemi diplomát is megszereztem. Tizenhat éven át a Volán HR-esként dolgoztam. Jelenleg pályázatírással foglalkozom. Ebben találtam meg igazán magam. Jól kijövök az emberekkel, szóval jó úton vagyok. Imádom a szakmám.
A magánéletedről lehet-e valamit tudni?
– Sajnos húsz év után felbomlott a házasságom és Szegedről hazaköltöztem Orosházára. A házasságomból két csodálatos lányom született, mindketten kézilabdáznak. Hanna Szegeden, a nagyobbik, Fanni a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatában korosztályos válogatott. Nagyon büszke vagyok rájuk! Jelenleg boldog párkapcsolatban élek, szépen alakul a közös életünk, építjük a közös jövőnket.
