Megtartotta 40. születésnapi koncertjét az orosházi Vízió zenekar a Pacsirta utcai Rock Klubban. A jubileumi alkalmon színpadra álltak a jelenlegi tagok mellett a 35 évvel ezelőtti formáció „nagyöregei” is. Jó kis bulit hoztak össze a szervezők, méltót egy ilyen szép évfordulóhoz.
Komoly előkészületek folytak a koncert előtti napokban, hetekben, hónapokban. Nem, ez nem túlzás, hisz a zenekar 1987-es formájának tagjai már hónapokkal ezelőtt elkezdtek próbálni a nagy napra. Többen közülük már egyáltalán nem zenélnek, együtt meg pláne nem játszottak már évtizedek óta, úgyhogy nagy kihívás, de talán még annál is nagyobb élmény volt a számukra ez a zenei újrakovácsolódás.
De nem csak a zenei élményre mentek rá a szervezők, Kecskeméti Imréék a látványra, vagyis a fény- és füstjátékra, valamint a háttérben folyó vetítésre is nagy hangsúlyt fektettek. Sőt, a szülinapi koncert napján még színpadtetőt is építettek, de ez már csak hab volt a tortán. Szerették volna, ha minden tökéletes, talán ezért is kezdődött két órás csúszással a koncert.
A házigazda Mihály Zoltán, a Rock Klub elnöke a felkonferáláskor humorosan megjegyezte, utoljára egy Pink Floyd koncerten várt két órát. Hozzátette, megérte, hisz nagyon jó buliban volt része, és tudja, hogy ez a mostani is az lesz.
Két szám erejéig S. Gyurci, Kecskeméti Laura, Törköly Csaba, Szabó Géza, valamint az idősebb és ifjabb Kecskeméti Imre álltak színpadra, majd eljött az időutazás pillanata, az idősebb Imre kivételével mindenki levonult, és átadta helyét az 1987-es formáció tagjainak, Zsedényi Péternek, Sárecz Viktornak és Szokolyai Zsoltnak. Imi egy kis monológgal is készült, elmesélte, hogy annak idején kapott egy „kedves” visszajelzést, mégpedig azt: próbáljon meg munkáskesztyűben gitározni, hátha úgy jobban megy neki. A szülinapi koncerten megfogadta a tanácsot és felvette a munkáskesztyűt…persze csak a poén kedvéért. A közönség mindenesetre élvezte a próbálkozást.
Az instrumentális blokk után Törköly Jocó lépett a mikrofon mögé. Különleges élmény lehetett ez a számára. Ő az ősi felállást erősítette, fia, Csaba pedig a jelenlegit képviseli. Kevesek számára megadatott öröm lehet az is, amit Imre megél, hisz ma már két gyermekével zenélhet együtt abban a zenekarban, amire szinte harmadik gyermekeként tekint.
De térjünk át most már magára a koncertélményre! A beálláskor elhangoztak a közönség szájából a következő mondatok: „Kevesebb precizitást, fiúk!” „Jó lesz az úgy, csak kezdjétek!”. A türelmetlenebbeknek már mindegy lett volna hogyan, csak szóljon a zene, de a Vízió tagjai tényleg minőségit és maradandót szerettek volna ajándékozni a közönségüknek. Azt mondom, sikerült nekik. Engem kevés dologgal lehet kimozdítani este az otthon melegéből, de egy jó koncerttel igen. Nem a százszor hallott slágerekre vágyom, sokkal jobban szeretem a komfortzónán kívüli dalokat, azokat, amelyek nem háttérzajként szólnak, hanem teljes odafigyelést kívánnak. A Vízió számai ilyenek. Szeretem, amikor a két zúzás közti leállásban sír a hegedű, szeretem azt a nyers őszinteséget, amely a dalszövegekből árad. Számomra az egész szinte már olyan, mint egy pszichológiai kezelés, egy kisebb megvilágosodás. Zenehallgatás közben az őszinte vágyaim, az igaz életem képei jelennek meg a szemeim előtt.
Haszon és érdek nélkül, őszinte szeretettel csinálni valamit? A mai világban ez igen furcsa és ritka, de talán ez a legnagyobb öröm. Ezt élhetik át a Vízió tagjai zenélés közben, és szerintem ez az elv tartja életben még a Rock Klubot is. Ha ez a kis helyi közösség a kiadás-bevétel mérlege alapján döntötte volna el az elmúlt tíz év során, hogy fennmarad-e vagy bezár, már rég lehúzta volna a rolót. De nem így tettek, és ezért hálásak lehetünk nekik, hisz olyan remek koncerteknek biztosítanak helyet, mint amilyen ez a szeptember 23-ai szülinapi is volt.
Fotók: PMK/Kecskeméti Krisztina
