- hirdetés -

Különleges volt a szeptemberi papírgyűjtés az intézményben, mégpedig azért, mert idén ünnepli az iskola a fennállásának 120. évfordulóját. Ennek a jeles számnak a jegyében telt el a legutóbbi esemény is.

Az idei évben iskolánk jubilál. 120 évesek lettünk. Ezzel a számmal többször jelentkezünk. Az első ilyen alkalom a szeptember 13-ára tervezett papírgyűjtés. A cél legalább 120 mázsa papír összegyűjtése – olvasható a Vörösmarty iskola Facebook-oldalán.

Több évtizedes hagyománya van már a papírgyűjtésnek a Vörösmartyban, ami azóta is nagyon népszerű a diákok körében. Igaz, egyre kevesebb a nyomtatott termék, hiszen ma már főleg az internetes médiumok a népszerűek. A szervező pedagógus, Tóth László elmondta, hogy főleg reklámújságok és kartonpapírokból gyűlt sok. Idén találtak érdekességet is, 60 évvel ezelőtti újságokat is hoztak be a gyerekek, amelyek valószínűleg a padlást takarításkor kerülhettek elő.

A nap végén végül két konténer színültig megtelt és az elmúlt évek viszonylatában valamivel több papír gyűlt össze a megszokottnál. Csupán pár száz kilón múlt, hogy elérjék a kitűzött célt, a 120 mázsát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.