- hirdetés -

Békés megyében 27 iskolánál rendőrök, 42 intézménynél pedig polgárőrök ügyelnek az iskolába érkező gyermekek biztonságára. Orosházán a Vörösmarty és Eötvös-iskoláknál vigyáznak a gyalogosokra az iskolakezdés első pár hetében.

A rendőrség minden évben országszerte készül a tanévkezdésre, olyan programokat szerveznek, amik a közlekedők és a gyerekek biztonságát szolgálják. Ilyen a Zebra Zsaru program is, ami már 18 éve működik Orosházán. Ehhez két helyi intézmény csatlakozott: az Eötvös iskola, valamint a Vörösmarty iskola. Két héten keresztül a Rákóczi úti okos gyalogos átkelőnél vigyáznak fiatalok rendőri felügyelettel a közlekedőkre.

– Ilyenkor mi vagyunk mindenki szeme – mondta el most is Kis Rozália rendőr százados, az Orosházi Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági előadója. – Tanév végén májusban és tanév elején vagyunk jelen az utcákon a diákokkal közösen, ők segítik társaikat, a pedagógusokat és a szülőket reggelente – tette hozzá.

Fotó: Horváth Bence

Kiemelte, fontos az is, hogy a szülők felhívják gyermekeik figyelmét a közlekedés veszélyeire. Ilyen például az is, hogy az úttesten az átkelés előtt mindig szét kell nézni. Hangsúlyozta az autósok felelősségét is, akiknek szintén fokozottabb körültekintést igényel az iskolakezdési időszak.

A programban azok a diákok vehetnek részt, akik betöltötték a 12. életévüket, van szülői hozzájárulásuk és egy rövid oktatást is elvégeznek. Szabó Márk májusban már részt vett a programban, akkor megtetszett neki, ezért nem volt kérdés számára, hogy ezúttal is jelentkezik.

– Egy másik mozgalom tagja is vagyok, ahol embereknek segíthetek. A Zebra Zsaru program is erről szól – fűzte hozzá a fiatal diák.

Fotó: Horváth Bence

A hétfő reggeli csúcsforgalomban társa volt Oszadszky Patrik is, aki rendőrcsaládban nevelkedik, ezért is jelentkezett a programra. Alig várta, hogy 12 éves legyen és kezébe foghassa a jelzőtárcsát.

– Apukám, unokatestvérem és nagybátyám is rendőr. Már első osztályos korom óta kérdeztem Rózsika nénit, hogy mikor lehetek zebra zsaru. Ez a pillanat most jött el – mesélte büszkén a fiatal. – Apukám rendőrként sok embernek segített, ezzel most én is úgy érzem, hogy segíthetek – fogalmazott Patrik, akinek az a terve, hogy folytatja a családi hagyományt és rendőrnek áll, mégpedig vízi rendészetnél.

Megtudtuk, hogy két hét múlva a Deák Ferenc utcai átkelőnél számíthatunk a zebra zsarukra, ahol addig is az orosházi polgárőrök vigyáznak a gyerekekre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.