- hirdetés -

Erős bajnokságra számít az Oxxo Energy Orosházi NKC egyik új igazolása, Repák Dóra. Az irányító a nyáron érkezett a klubhoz és úgy érzi, hogy már sikerült beilleszkednie a csapatba.

A 22 éves irányító a Debrecen közeli Tégláson ismerkedett meg a kézilabdával, a középiskolát elkezdve igazolt a DVSC együtteséhez, majd ezt követően következtek a kisvárdai évek, ahol még az NB I-ben is bemutatkozhatott. Orosházára az NB II-es Vitka együttesétől érkezett, elárulta, hogy nem gondolkodott sokat az ajánlaton.

– Egyik barátnőm, aki Orosházán nevelkedett sok jó érvvel állt elő, ezért gondoltam, miért ne próbálnám meg itt a játékot. A tárgyalások gyorsan megvoltak, nem kellett sokat gondolkodnom, tudtam, hogy az ONKC lehet az a hely, ahol fejlődhetek és további tapasztalatokat szerezhetek – foglalta össze Repák Dóra.

Eleinte nehéz volt számára az a tény, hogy távol van a családjától, de hamar feltalálta magát az új környezetben is. Nagyjából megismerkedett a várossal, ami megtetszett és az, hogy az emberek különösen kedvesek és segítőkészek itt. Elmondta, hogy a csapatba is sikerült beilleszkednie, de annak még kell idő, hogy érezzék egymást a pályán is.

– Sajnos kisebb sérülésekből adódóan néhány edzést ki kellett hagynom. Nagyon szeretek a csapattal és az edzőnkkel, Morva Zolival együtt dolgozni. Az edzések jó hangulatban telnek, de mellette megvan a fegyelem. Azt tapasztalom ahogy haladunk előre a felkészülésbe, hogy folyamatosan fejlődünk, ami segített átvészelni az alapozás kemény részén – árulta el a sportoló.

Az NB I/B talán soha nem volt olyan erős, mint a 2022/2023-as bajnoki kiírásban. A két másodosztályú csoportot összevonták, ami sokkal több hosszú utazással, rengeteg mérkőzéssel és számtalan kiélezett párharccal jár.

– Mindent megteszünk, hogy megálljuk a helyünket – jelentette ki céltudatosan a fiatal kézilabdázó. – Ami az egyéni céljaimat illeti, szeretnék fejlődni a játék minden elemében, hatékonyabban kihasználni a helyzeteimet, de szeretnék bizonyítani Zolinak és a lányoknak is, hogy bízhatnak bennem kiélezett szituációkban is – tette hozzá zárásként Repák Dóra.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.