- hirdetés -

Az elmúlt két hónapban, ha a mezőgazdaság szóba került, szinte másról sem szóltak a híradások, mint az aszályról, a megsemmisült termésről. A gazdák mindegyike jelentős veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A kárt szenvedett gazdálkodók – ha nem is a teljes kárösszeg erejéig – számíthatnak a kárenyhítési alapra és a biztosítók által fizetett összegekre. Már aki benne van egyikben is, másikban is. Ilyen szempontból a nagyobb földterületen gazdálkodók könnyebb helyzetben vannak, hisz a tíz hektár földterületnél kisebb gazdaságok csak akkor részesülhetnek a kárenyhítési alap juttatásából, ha tavasszal regisztráltak és befizették a hozzájárulást. Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó az előbbi csoportba, a nagyobb területet művelők közé tartozik.

– A kis területeken gazdálkodók, akik esetleg nem bújják az internetet, főként egymástól szerzik be az információkat, illetve nagy segítségükre vannak a határidőket és beadandó dolgokat tekintve a falugazdászok, akiket rendszeresen felkeresnek – avatott be a gazdálkodó. – Szerencsére a környékünkön a falugazdászok jó hozzáállással, lelkiismeretesen és hatékonyan végzik munkájukat. A kárenyhítés folyamata elindult. Sajnos néhány gazda a „kicsik” közül nem lépett be a kárenyhítési rendszerbe, így az ő számukra sokkal nagyobb arányú az elszenvedett kár – tette hozzá

Sajnos sok ilyen tábla van, ahol egy szem kukorica sem termett, totális a kár (Fotó: Horváth Bence)

A tapasztalatai alapján elmondta, hogy a biztosítók is igyekeznek a lehető leggyorsabban leszemlézni a káreseményre bejelentett területeket és ha a szemle megtörtént a fizetéssel se nagyon késlekednek. Mindössze annyit kérnek, hogy egy gépalja területet hagyjanak meg az őszi második szemléhez.

– Itt is élő azonban a probléma, hogy sokan kötöttek aszálykárra biztosítást, de nem mindenki, illetve nem mindegyik földterületükre. Ennek függvényében változik a kártérítés mértéke. Minden esetre a kárszakértők járják a határt, szemléznek, dokumentálnak. A bejelentések után rövid időn belül a megerősített állománnyal és gépparkkal működő Kormányhivatal is megteszi a dolgát, tehát működik a rendszer – mondta a termelő.

Az idei évben sok kukorica jutott arra a sorsra, hogy nem csak nem hozott termést, de mire levághatták volna, annyira elszáradt, hogy silótakarmánynak sem volt alkalmas. Ezek az egyelőre lábon álló, térdmagasságú táblák mutatják azt a siralmas képet, amit a sajtóban sokat látunk. Mint megtudtuk, ezeket majd betárcsázzák, beszántják, ezzel is növelve a talaj tápanyag tartalmát, amire a hatvanezer forint fölé kúszott műtrágya árak ismeretében szükség is van.

Herczeg Tibor elmondta azt is, hogy a most érkezett 40-50 milliméter csapadék a kapásokon már nem segít, de már hamarosan elkezdik a talaj előkészítését az őszi vetések, elsősorban a repce alá. Itt tehát jól jött a héten lehullott eső, de az, hogy mekkora területen vetik el ezt a növényt, nagyban függ attól, hogy lesz-e a mostani csapadéknak utánpótlása a későbbiekben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.