- hirdetés -

Továbbra is biztonságosan használhatják a játszótéri elemeket a fiatalok a Lehel utcai óvodában a Guardian Orosháza Korlátolt Felelősségű Társaságnak köszönhetően. A társadalmi felelősségvállalás rendkívül fontos az üveggyártással foglalkozó vállalat számára, ezért is segítették a cég munkatársai az intézményt.

Az Üveg Éve alkalmából az önkormányzat által fenntartott óvodák közül több helyen is lehetőség nyílt arra, hogy a társadalmi munkavállalás által az üveggyárak segítsenek a gyermekek környezetének megszépítésén, rendbetételén.

A Lehel utcai óvoda udvarára a június 24-én a kora délutáni órákban érkeztek meg a Guardian Orosháza munkatársai. A gyerekek lelkesen vetették bele magukat a munkába, és mosolyogva segítettek az üveggyár dolgozóinak. Fő feladatuk az volt, hogy az üzem által biztosított homokot a játszótéri elemek alá hordják ütéscsillapítás céljából, így ezzel is biztonságosabbá tegyék a játékidőt az óvodások számára.

A Guardian munkatársai elmondták, örülnek, hogy segíthettek az intézménynek. A segítség mellett a gyár dolgozói csapatépítő lehetőségként is tekintettek erre a délutáni programra, hiszen mint mondták, a közös munkában és a kollégák összetartásában rejlik a cég sikere.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.